Jó Napot!
Tanácsot szeretnék kérni.
Három éve vagyok együtt a barátnőmmel, fél éve azonban nagy törés állt be a kapcsolatunkban, amikor az ő édesapja szívroham következtében elhunyt. Az édesanyja nem tudott túljutni azon, hogy meghalt a férje, ami érthető ugyan, de a mi kapcsolatunkra rossz hatással van, sok a veszekedés közöttünk. Ami azonban végképp nem megy le a torkomon, az az, hogy párom anyukája nem akarja elengedni páromat. Megértem ezt, mert a párom az egyetlen gyereke és most már a legközelebbi hozzátartozója is. Másfelől viszont ott van, hogy mégiscsak egy 30 éves felnőtt nőről van szó, akivel évek óta a saját életünket alapozzuk, családot terveztünk, de ez most megszakadt… Édesanyja elvárja tőlünk, hogy ideköltözzünk, és folyamatosan itt tartózkodjunk.
Megszabja, hogy a párom hova és meddig mehet el. Ez már teljesen elkeserít, mert emiatt folyamatos veszekedések vannak köztem és párom közt. Nem akarom elveszteni a párom, pedig már az is felmerült, hogy vagy ide költözöm hozzá vagy elhagy. Nem költöztem ide, de a kapcsolatunk megmaradt. El vagyok keseredve, nem tudom, mit tegyek, csak azt, hogy ez nem normális. Vagy csak én gondolom így?
Üdvözlettel,
Márk

 

Kedves Márk!

Sajnálom, ami Önökkel történt, és azt is gondolom, egy ilyen nem várt, nehéz élethelyzet sokat érlelhet az Önök kapcsolatán. Írja, hogy fél éve hunyt el a párja édesapja. Ez elég közeli még. Fontos tényező az is, hogy hirtelen halállal hunyt el az apa. Az Ön párjának és az ő édesanyjának igen sokkoló lehetett ez az esemény. Nehéz egyik napról a másikra azzal szembesülni, hogy nincsen többé az egyik közvetlen családtagunk. Azt hiszem,  igen támaszt vesztettnek érezheti magát mind a párja, mind az ő édesanyja. Valamilyen szinten természetes, ha keresik egymás közelségét, próbálnak egymásban megkapaszkodni.

Azt hiszem, két életesemény esik itt egybe. Az egyik egy természetes és időszerű folyamat: Ön és párja leválása a származási családjukról. Írta, hogy korábban terveztek egymással, szeretnének saját családot alapítani. A másik egy véletlenszerű esemény: az Ön társa édesapjának halála. Úgy tűnik, e tragédia – remélhetőleg csak átmenetileg – megrekesztette párja leválását.

A leválás során nemcsak a fiatalokban kell megszülessen az az igény, hogy a saját életüket élhessék egy társsal, saját háztartással, saját gyerekekkel. Van ennek egy másik oldala is: a szülőé, akinek engednie kell a gyermekét. Leveléből úgy tűnik, leginkább ez utóbbi okoz nehézséget. A párja édesanyja feltehetően nehezen fogadja el azt, hogy férje után a gyermekét is „elveszti”. Úgy tűnik,  talán nem is tudatosan, de megpróbál mindent, hogy ezt az újabb veszteséget ne kelljen átélnie. Jó volna tudni, hogy az Ön társa hogyan vélekedik erről, hogyan érez az édesanyja kapaszkodásával kapcsolatban. Próbáljon meg beszélgetni vele erről, akár többször is. Fontos, hogy erről a nehézségről lehessen szó úgy, hogy a párja ne érezze két tűz között magát. Azt gondolom, az anya iránti bűntudat és a féltés igencsak béklyóba verhetik most a társát. Lehet, hogy érdemes volna abban segíteniük az anyát, hogy próbáljon meg új célokat találni magának.

Üdvözlettel,

Bimbó Melinda