Forog-e a sírjában Petőfi és Kacsóh Pongrác?

Papageno és Papagena
Pszichológus blog: Anyatejes táplálás
Anyatejes táplálás
Papageno és Papagena
Pszichológus blog: Anyatejes táplálás
Anyatejes táplálás
Összes

Forog-e a sírjában Petőfi és Kacsóh Pongrác?

RED BULL PILVAKER ALLSTARS: JÁNOS VITÉZ

Orfeusz a YouTube-on
Zene és Pszichológia

„Hogy is hívnak Iluska? Bukok erre a típusra./
Olyat tennék veled, amitől bárki elpirulna./
Engedjünk a vágynak, nem vagyunk a könyvtárba’./
Jancsi tőled jön lázba, szívemnek gyöngyháza.”

Vajon a klasszikusok szent tehenek, amiket bebetonozott az irodalmi kánon és a zenetörténet, vagy lehet őket újragondolni, „újragombolni”? Szerintem ez a kérdés esztétikai szempontokon túl az identitás kérdésével való birkózást hordja magában. Az igazi műalkotás arról ismerszik meg, hogy olyan alapvető emberi problémákat feszeget, amelyek évszázadok múlva is ott lüktetnek a sorok között. Erőteljesen hat a befogadóra: felkavar, megnyugtat, elgondolkodtat, kérdéseket tesz fel, szembesíti őt saját létezésével, életproblémáival. A legrosszabb, ami a műalkotásokkal történhet, hogy a gyerekek, kamaszok közömbösek maradnak, vagy éppen utálják, amikor tanulják ezeket. Belátó, saját kamaszkorukra még elevenen emlékező felnőttek (tanárok, szülők) segítsége híján nem ismerik fel, hogy egy-egy mű pontosan róluk szól. Vannak emberek, akik unalmas tanóráknak köszönhetően keresztülesnek a műalkotásokon, és az életben később könyvet nem vesznek a kezükbe, koncertre, színházba sosem járnak. Vannak emberek, akik szépen könyv nélkül fújják a János Vitézt és a Toldit, de sok közük nem lesz ahhoz, amit „bemagoltak”. A színházba menés is inkább társasági esemény számukra, mint belső átrendeződéssel járó élmény. Vannak emberek, akik szeretik, élvezik a műalkotásokat. Közülük páran megpróbálják megfogalmazni a saját maguk számára, hogy a saját életükben milyen érzékeny húrokat penget egy-egy vers, ária, stb. (Gyakran nem az egykori ötös tanulók!!!) Azt gondolom, ebből az állatfajtából egy alfaj meri jó játéknak tekinteni a műalkotások továbbgondolását, újragondolását. Miközben próbálkozik, kísérletezik, tudattalanul is csiszolja a saját viszonyát azzal a problémával, amivel az eredeti műalkotás szembesítette. Itt János Vitéz nem Kukorica János a XIX. századból, akit meg lehet nézni, ha felgördül a színházi függöny, és a végén megtapsolni, hanem egy hús-vér hátrányos helyzetű, futárszolgálatban felnőtt „Popkorn Dzsoni”, aki volt már „sok csajjal, de most először nővel”. Birkózik a saját szexualitásával, a szerelemmel és a macsósággal. Hogy ez az újragondolás mennyire sikerült a srácoknak? Mindenki döntse el maga. Az a videoklip végén az viszont kiderül, hogy Iluska mennyire „bukik” a Kautzky Armand előadásában elhangzó klasszikus változatra.