“A Nagy Testvér szemmel tart”

ORWELL: 1984

Orwell 1948-ban írta az 1984-et. Találgatások szerint innen is ered a cím – a szerző egyszerűen megfordította a dátum utolsó két számjegyét. A sok évtizedes mű azóta világhírű, töretlen népszerűségnek örvend – ha szabad ezt a szót használni –, és túlzás nélkül állíthatjuk, hogy aktuálisabb, mint valaha.

Az 1984 egyszerre veti bele olvasóját egy totalitárius rendszer működésébe és egy szerelmi történetbe. Az állam, ahol a regény játszódik, a három létező szuperhatalom egyike: Óceánia. Társadalmi-politikai berendezkedését illetően „angszoc”, amely negatív szocialista utópiának tekinthető. A kormányzat szervezeti felépítése négy minisztériumot foglal magában: a Béke Minisztériumot, amely háborúval foglalkozik, az Igazság Minisztériumot, amely hazugságokkal foglalkozik, a Szeretet Minisztérium kínzással, a Bőség Minisztérium pedig éheztetéssel tartja kordában az állam tagjait.

Óceánia vezetője a Nagy Testvér (NT), akinek arcképe mindenhol látható. Egész London – amely ebben az időben már az Egyes Leszállópálya nevet viseli – ki van plakátolva vele. A durva arcvonású, 45 év körüli férfi arcképe alatt a felirat: „Nagy testvér szemmel tart.” A helyiségekben mindenütt „telekép” működik, amely nemcsak adást sugároz, de kameraként rögzíti is, hogy éppen ki mit csinál, kivel találkozik, mit olvas, stb.

Egypártrendszer van, a Párt szigorúan szabályozza a párttagok életét, munkarendjét, szabadidejét, életkörülményeit, érzéseit, gondolatait. Ez már egészen kiskorban megkezdődik, a házasság egyetlen legitimált célja a gyermeknemzés, a kicsik egészen fiatal koruktól a Párt nevelésében részesülnek. Ennek egyik kézzelfogható következménye, hogy egyre fiatalabb korban jelentik fel saját szüleiket. A nevelésben különösen hatékonynak bizonyult az Ifjúsági Nemiségellenes Szövetség, mely elsősorban a lányokból volt képes sikeresen kiirtani a nemi vágy vonzó jellegét, és a helyébe a Párt iránti szeretetből fakadó gyermektermelés kötelessége lépett.

Az állam berendezkedése a totalitárius rendszerek minden vonását magán viseli. Ennek egyik lényeges eleme a feszültség mederben tartása és irányítása. Klasszikus módszere a bűnbakképzés, mely itt egy Goldstein nevű, talán soha nem is élt személy ellen irányul. Goldstein és a Testvériség mozgalom testesíti meg a Párt illegitim ellenzékét. Goldstein és az állítólagos államok (Eurázsia és Kelet-Ázsia), melyekkel való állítólagos harcokról folyamatosan beszámoltak a hírek, a társadalom tagjaiban felgyülemlett feszültség célpontját jelentették. A felsőbb utasításra elrendelt Két Perc Gyűlöletben köteles volt mindenki részt venni, üvölteni és tombolni. A Párt hármas jelszava: Háború: béke; Szabadság: szolgaság; Tudatlanság: erő.

Azok a személyek, akik a rendszer számára veszélyt jelentenek, pl. nem értenek egyet a Párt nézeteivel, gondolatbűnt követnek el, vagy akik egyáltalán csak elég okosak ahhoz, hogy gondolkodjanak, egyik éjszakáról a másikra eltűnnek, hosszú és megalázó kínzások után tarkón lövik, vagy maguk lesznek öngyilkosok.

A regény főszereplője, Winston Smith a Igazság Minisztériumban dolgozik, abban az intézményben, amely teljes cenzúrát gyakorol. Ez a szerv felügyeli a művészeteket. A kortárs alkotásokat már gépek készítik, a klasszikusokat az „angszoc” korszerű nyelvére: „újbeszél”-re írják át, így a művek értelme megváltozik. Az „újbeszél” lényege, hogy a szavak jelentése egyértelműbb, egyszerűbb legyen, ezért külön erre képzett emberek végzik a mindennapi nyelv irtását. Az Igazság Minisztérium felügyeli, hogy mi jelenhet meg a sajtóban, tankönyvekben stb. Ez egyben a múlt eltörlését, folyamatos átírását jelenti. Winston feladata éppen ez: azoknak a dokumentumoknak az újraírása, amelyek ellentmondanak a Nagy Testvér eszméjének és a Párt által közvetített koherens világképnek.

Nem nehéz mindezek mögött a nyilas terror, a kommunista államhatalom vagy bármely másik diktatúra vonásait felismerni. Ha egy rendszer olyan hosszú ideig marad fenn, hogy egész generációk nevelkednek fel időközben, fennáll a veszély, hogy azt tekintik természetesnek, ami körülveszi őket, s talán csak kevesen teszik fel a kérdést, hogy volt ez korábban, valóban az-e az igaz, amit az iskolában tanultak.

Az 1984 szerelmi kettősében éppen ez az egyéni különbség jelenik meg.
A fiatal Júlia pragmatikus, úgy fogadja el a rendszert, ahogy van, nem érdekli, hogy mi igaz vagy hamis abból, amit tanultak, azt viszont pontosan tudja, mikor kell éljenezni és mikor ordítani, hogyan kell maximális hasznot húzni az örökérvényűnek tűnő szabályok erdejében is. A 10-15 évvel idősebb Winston viszont apróra végiggondolja, vajon mi lehet igaz abból, amit beléjük sulykolnak nap mint nap. Neki még vannak emlékei saját anyjáról, akinek elvei voltak, és aki egy éjszakán eltűnt.

Winston életének fordulópontja akkor következik be, amikor elkezdi írni saját naplóját, benne a privát gondolataival. Elkezdi érdekelni a régi London, a gyerekdalok, köztük az, ami a város összes templomának harangjait felsorolja, a cilinder, az úr-szolga viszony, az elformátlanodott, melegszívű, gyermekek sokaságát szülő munkásnő, az üveggömbbe zárt korall, ami egyszerűen csak szép, és már ettől gyanús.

Saját gondolatainak letisztításával fogalmazta meg a maga számára a rendszert, és saját viszonyát a rendszerhez. Így lett bizonyos abban, hogy az igazságot nem a Párt határozza meg. A Párt eszméitől függetlenül létezik a valóság: és a diktatúra, amelyben neki élnie kell, ennek a valóságnak a része, s nem kizárólagos alkotója. Ezért a véleményéért keményen kellett fizetnie.

Agymosott nemcsak a Szeretet Minisztériumhoz hasonló belügyi szervek kitartó munkája által lehet az ember. Minden felnövekvő és idősebb olvasónknak ajánljuk, hogy Winstonhoz hasonlóan naplóírással vagy anélkül próbálja megfogalmazni: ki is ő, honnan jön, mit akar, milyen környezeti hatások érik, és ezekre vajon neki van szüksége, vagy egy gépezetnek őrá.
Bimbó Melinda, pszichológus

A cikk megjelent a Fehér Hangok egészségnevelő kiadvány 2011. 1-2., január-februári számában.