Anyává születni

BERTOLT BRECHT: A KAUKÁZUSI KRÉTAKÖR

Hogyan válnak a nők anyává? Mindenki másképp – válaszolhatnánk röviden.Van, akiben az a gondolat, vágy fogan meg először, hogy szeretné, ha élete folytatódna valaki másban; ha lenne, akit gondozhat, szerethet, testével táplálhat. Akár tervezett, akár véletlenszerűen bekövetkezett várandós állapotról van szó, a kilenc hónap során a nők rengeteg testi-lelki változáson mennek keresztül. Ezek a változások a kismamák figyelmét időről időre befelé fordítják, és segítik azt az átalakulást, amelynek révén megszülető csecsemőjük rendelkezésére állnak majd, minden egyéb elfoglaltságot, a normál élet ritmusát is háttérbe szorítva. Maga a vajúdás és a szülés is fontos mérföldköve ennek a folyamatnak.

anyasag

Ugyanakkor anyák beszámolóiból gyakran hallható, olvasható egy-egy elkeseredett vélemény. Sokan nagy várakozással készülnek az anyaságukra, először kislányként, később tisztes házasságra lépve férjükkel, aztán a várandósság idején szakirodalmat bújva, orvosi vizsgálatokat kívülről fújva, és automatikusan várják azt a katartikus, mindent elsöprő élményt, amiről annyit hallottak, olvastak. S katartikus élmény helyett minden mintha valaki mással történne. Kezükbe adják gyermeküket, s ők saját magukat vádolják, vagy a hormonokat okolják, mert nem érzik magukat automatikusan anyának. És akkor még nem is szóltunk arról, mi van azokkal, akik örökbe fogadni kényszerülnek…

Bertolt Brecht az ószövetségi Salamon király történetét alapul véve A kaukázusi krétakörben tárja az olvasó/néző elé, kiből és hogyan lesz „igazi” anya. A történet keretéül egy vita szolgál: a fasiszta csapatok kivonulása után Grúzia egy völgyéért két kolhoz tagjai vetélkednek: a kecsketenyésztők, akik a megszállás előtt a területet birtokolták, és a szomszédos gyümölcstermesztők, akik termőfákkal szeretnék betelepíteni a völgyet, öntözőrendszert tervezve oda. Az Állami Újjáépítési Bizottság fővárosi szakértője és a vitatkozó felek számára egy énekes és színtársulata ad elő zenés darabot, melynek témája a vitatkozók problémájának kellős közepébe talál. A színielőadásban egy grúz polgárháború jelenik meg a nézők előtt, annak minden borzalmával. Húsvét vasárnapján Abasvili, a perzsa háborút elvesztett kormányzó ellen lázadást szítanak, őt magát lefejezik, palotája lángokban áll, az uralkodó osztályhoz tartozók fejvesztve menekülnek, sokan közülük szintén a csőcselék martalékává válnak. Mint minden válsághelyzetben, a meglévő rend a feje tetejére áll, ilyenkor derül ki, ki az, aki forog, mint a szélkakas az éppen hatalmon lévők irányába, és ki képes megőrizni emberségét.

Natela, a kormányzóné legnagyobb gondja, hogy mely ruháit csomagoltassa, azt is nehezen érti meg, hogy nem lesz kocsi a poggyásza szállítására. Vele együtt szélnek széled udvartartása, és a kormányzóné újszülött gyermekéről – akinek pár órával korábban még az egész birodalom csodájára járt – mindenki megfeledkezik, vagy legalábbis úgy tesz. A szárazdajka „Fogd egy pillanatig!” felszólítással egy konyhalány, Gruse kezébe nyomja a gyereket. A földön járó szakácsné nem jár messze a valóságtól, amikor odaveti a konyhalánynak: „Én azt mondom neked, ha ez a gyerek leprás volna, akkor se lehetne veszedelmesebb.”

Brecht nagyon érzékenyen mutatja be annak a belső útnak az állomásait, amelynek során a még nem szült, egyszerű kis cselédlányban a gyermek iránt elszakíthatatlan kötelék szövődik. Először idegenként csak betakargatja az alvó gyermeket, és szalad összecsomagolni saját holmiját, hogy a polgárháború befejeztéig biztonságos helyre húzódva várja meg vőlegényét, Szimont. Kifelé menet még egyszer visszanéz, ott van-e Micheil, a gyermek. Ekkor hallani véli, hogy a gyermek szól hozzá.

„… nem ám szönyörögve, de tiszta beszéddel:
Tudd meg asszony, ki meg nem hallja a segélykiáltást,
Hanem tovább megy, siket fülekkel: az soha többé
Nem hallhatja a kedves halk szavát, sem a
Hajnali rigófüttyöt, sem a fáradt szüretelők
Megkönnyebbült sóhaját, ha vecsernyeharang szól.”

Gruse visszamegy, hogy még egyszer lássa. Tejet hoz neki, virraszt mellette egy éjszakát arra várva, hogy valaki majdcsak leváltja, végül magához emeli és elviszi. A gyermekre katonák vadásznak, így megpróbálja biztonságos helyen hagyni. Szerény kis keresetét mind rákölti, hogy tejet és szállást adhasson neki, vállalja a megaláztatásokat, egy parasztasszonyt győzköd, hogy vallja magáénak Micheilt, sőt még egy vértest is leüt, nehogy kiderüljön a csecsemő titka. A parasztasszony háza előtt letéve élő csomagját még ambivalens érzések gyötrik: fáj az elválás, de örül is annak, hogy megszabadul valamitől, ami nem az ő életének része. Az őrvezető leültése után nagyobb veszélybe már nem is sodorhatja magát, sorsa a gyermekével ekkor fonódik teljesen össze. A következő „stációnál”, a Janga-Tau gleccser partján már így énekel a gyermeknek.

„Mert nem vállal senki sem
Vállallak én téged
… Mert cipeltelek sokat
S a lábam sebes lett
S mert oly drága volt a tej
Megszerettelek.
(Már el nem eresztlek.)
Szép kis inged eldobom
Rongyokba tekerlek
Gleccservízben moslak és
Keresztellek én meg.
(Ezt is túl kell élned.)”

Gruse ezen az úton érik a sajátjaként szeretett Micheil felelősségteljes anyjává, személyes sorsa a magáról önállóan gondoskodni nem tudó gyermek jólléte alá rendelődik. A „szakítópróbában” épp ez segíti őt ahhoz, hogy aztán maga mellett tudhasson mindenkit, akit szeret. Noha Brecht igen távoli világba teszi történetét, az anyai identitás megszerzése gyakran hasonlóképp megy végbe a hétköznapi életben is.

Bimbó Melinda, pszichológus

A cikk eredeti változata a Fehér Hangok egészségnevelő kiadvány 2011. 7-8., július-augusztusi számában jelent meg.