Egy kísérleti nyúl feljegyzései

DANIEL KEYES: VIRÁGOT ALGERNONNAK

Az intelligencia kutatásának egyik mélypontján hangzott el a viccnek is beillő, azóta szállóigévé vált mondás. „Mi az intelligencia?” „Amit az intelligenciateszt mér.” Sok mítosz kapcsolódik az emberi elme működésének kapacitásához, korlátaihoz és kihasználatlanságához. Ugyanakkor csak az utóbbi két évtizedben kezd igazán a pszichológiai kutatások középpontjába kerülni az, hogy a mért IQ mellett milyen más tényezők kellenek még az életben való boldoguláshoz, a sikerességhez és a boldogsághoz. Ezek a tényezők – többek között az érzelmi intelligencia is – legalább olyan fontosak, mint az IQ.

Mi történne, ha a náci Németország mintájára követendő példává válna, hogy az államok lakosságát csak szép, okos és egészséges emberek alkossák? Az értelmi fogyatékosoknak csak egy agyműtétre kellene befeküdniük a kórházba, és fel is lehetne számolni az őket ellátó intézményeket, mert a tudomány és a technika jóvoltából csupa Übermensch szaladgálna köztünk. Egy gondolatkísérlet erejéig Daniel Keyes élte bele magát egy ilyen helyzetbe, Virágot Algernonnak című könyvéből azóta filmet is készítettek.

A regény főszereplője, Charlie Gordon értelmi fogyatékos fiatalember, aki egy pékműhelyben dolgozik, és kisegítő iskolába jár. Naplójából, melyben „előmeneteli jelentések” sorakoznak, életének talán legfontosabb fordulatát ismerjük meg. Egy tudóscsoport őt választja ki egy olyan műtéti beavatkozáshoz, amelytől az intelligencia nagymértékű növekedése várható. A kísérlet állatokon már sikerült, így született meg a világ legokosabb fehér egere: Algernon, aki „észveszejtő” sebességgel tudott végigmenni bármilyen bonyolult labirintuson.

Charlie legelső feljegyzései Fülig Jimmy, a híres Rejtő-figura helyesírására emlékeztetnek. Ezen írásokból arról tájékozódhat az olvasó, hogy Charlie intellektusával az orvosi és pszichológiai vizsgálatok során reménytelen esetnek bizonyult. Vagyis ideális alanynak tűnt egy olyan „kísérleti nyúl” szerep betöltésére, mint amilyen Algernon is volt.

A fiatalember naplója alapján napról napra nyomon követhetjük életének változását. A műtét elvégzése – Charles őszinte bánatára – nem jelentette automatikusan a megokosodását. A beavatkozás révén a fiú nem tudást kapott, hanem fejlődési lehetőséget, amellyel neki magának kellett élnie. Először tanári segítséggel, majd autodidakta módon kellett elsajátítania azokat az ismereteket, tudományokat, nyelveket stb., amelyeket más az iskolában tanul. Charlie a gondolkodás fejlődésének fontos mérföldkövét lépte át, amikor életében először le tudta győzni az egeret a labirintusban. Innen már csak egy ugrás volt, hogy „felérje ésszel” annak a kutatási programnak az anyagát, amelynek része és egy idő után szenvedő alanya volt ő is. Sőt, hogy annak továbbfejlesztésén dolgozzon, és ha kell, szanszkritul olvasson hozzá szakirodalmat. A kísérletnek ez a része, úgy tűnt, remekül sikerült, ugyanakkor egy ember jó mentális színvonala korántsem jelenti azt, hogy az illető sikeres az életben. Így volt ez Charlie-val is. Megnövekedett agykapacitása lehetővé tette, hogy olyan dolgokat lásson meg, melyeket korábban sosem. Például azt, hogy a pékműhely vezetőjét, akit rendkívül szeretett, az alkalmazottak, Charlie barátai rendszeresen meglopják. Így a csillogó elmeéllel rendelkező, de néhány hete még mentálisan retardált ember egy morális dilemma kellős közepén találja magát.

A nőkkel sem sokkal könnyebb a helyzet. Akár egy kamasz fiúnál, Charlie fejlődésében is külön utat jár egy darabig a vágy tárgya és a beteljesülés. Susan, a tanárnő, aki ismeri Charlie életét, méltó társa lehet a „megokosodott” férfinek. Ugyanakkor a nemiség annyi különös érzéssel, félelemmel, homályos, baljós emlékkel önti nyakon a férfit, hogy Charlie számára „első körben” az ideális partner egy hanyag, ledér, de nagyon eredeti és elfogadó festőnő: Fay lesz. Mellette nincs tétje semminek, Fay-jel nem kell tervezni, nem kell vele egy egész életet megosztani, csak a pillanatot élvezni.

Miközben Charlie elméje egyre feljebb szárnyal, ő maga esetlenül bukdácsol abban a társas térben, amely volt munkatársaiból, a laboratórium dolgozóiból és egykori családjából tevődik össze. Eközben egyre több emléke bukkan elő a semmiből, egyre több álmára képes visszaemlékezni. Így korábbi életének egyre több részletét sikerül mozaikszerűen összerakni. Saját sorsának megismerése – ez az igazán embert próbáló feladat. Meddig terjed az önazonosság? Hogyan tudja egy ember egységes élettörténetbe illeszteni sorsának két, egymással szöges ellentétben álló darabját, melyek között egy agyműtét a cezúra?

Charlie ezzel a feladattal tökéletesen egyedül marad. A kutatók hiába járatosak a pszichodiagnosztikában és feltehetően valamilyen analitikus személyiségelméletben. Segítség helyett éppen ők okozzák Charlie-nak a legnagyobb fájdalmat és csalódást. Úgy beszélnek a fiatalemberről, mintha az ő „gyártmányuk” volna, mintha a műtét előtt nem is létezett volna.

Charlie azonban megelégelte az önelégült tudósok beszámolóját, és Algernont kieresztve a ketrecből megszökött az előadásról. A tudományos kutatások egyik tipikus problémája húzta keresztül az eredeti kísérleti tervet. Mi történik akkor, ha nem várt fordulat következik be? Hogyan módosíthatja ez a kutatás további menetét? Amivel a tudósok nem számoltak, az az emberi tényező volt. Charlie nem (fiziológiai és egyéb vizsgálatokból nyert) nyomtatott adathalmaz. Hanem egy érző, gondolkodó, létének folytonosságát kereső ember, aki ha úgy tartja kedve, meg is gondolhatja magát, és elzárkózhat attól, hogy további kísérleteket végezzenek rajta. Sajnos ezt a szempontot nemcsak egy sci-fiben, de a valóságban is újra és újra szem elől tévesztik azok, akik etikai kívánalmakat figyelembe nem véve a tudományok bűvöletében élnek. Charlie ismét értelmi fogyatékossá válva érzelmi intelligenciájáról tesz tanúbizonyságot, amikor arra kéri az embereket, ha tehetik, vigyenek Algernon sírjára virágot, mert a szeretet és a tisztelet agykapacitástól függetlenül minden élőlénynek jár.

Bimbó Melinda, pszichológus

A cikk eredetileg a Fehér Hangok egészségnevelő kiadvány 2006. 9., szeptemberi számában jelent meg.