Mese, mese, mátka

A vizuális kultúra térhódításával időről időre akadnak, akik temetik a könyvet. A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár Gyermekkönyvtárában Luzsi Margó meseterapeuta gyermekkönyvtárossal arról beszélgettünk, hogy milyen szerepet töltenek be a könyvek a gyermekek személyiségének fejlődésében.

luzsi_margo– Mennyi idősek a legkisebb látogatóik?

– Régóta célunk, hogy a legkisebbek még az édesanyjuk hasában jöjjenek be hozzánk. Létrehoztuk a Ciróka kört, ahol höcögtetőket, mondókákat tanítunk 3 év alatti gyermekeknek és szüleiknek. A magyar nyelv elsajátítása ezekkel a mondókákkal kezdődik, olvasó pedig csak olyan gyermekből lesz, aki birtokolja a nyelvet. A népköltészet nagyon gazdagon használja a nyelv szavait. Kiváló kiindulás ahhoz, hogy később iskolásként a gyermekek olvassanak szépirodalmat, értsék és élvezzék is azt. Fontos, hogy egészen kicsi kortól természetes legyen a könyv. Ez nem azt jelenti, hogy mindig adjunk könyvet a gyermek elé. Meséljünk a gyerekeknek nagyon sokat fejből, s természetesen emellett könyvből is.

A mesén keresztül számos fontos képesség birtokába jutnak a gyermekek. Megtanulnak hosszabb ideig odafigyelni, koncentrálni egy dologra, a mese megtanít a lassúságra, a csend elviselésére, mi több: szeretetére, a két gondolat közti szünetre. Sok gyermek azért nem élvezi a mesét, mert a képernyő (tévé, számítógép) előtt ülve máshoz szokott: konzervképekhez, őrült sebességgel egymást követő akciókhoz. Így az a hihetetlen szellemi és érzelmi munka, amely a mese befogadásának feltétele, terhes számukra. Képzeletük, fantáziájuk hiányzik, jobb esetben „csak” gúzsba kötve van. Nehéz nekik – a képernyős gyerekeknek – mesélni, lekötni a figyelmüket, pontosabban szólva nagyon az alapoknál kell kezdeni a kép-zelet megteremtését. Ha könyvből mesélünk, fontos, hogy ne agyonillusztrált könyvet válasszunk.

A könyvtárunkba délutánonként vagy szombati napokon gyakran apuval, anyuval vagy a nagymamával érkeznek a gyerekek. Sokszor előfordul, hogy először csak a gyermeknek keresnek könyvet, de a második, harmadik alkalommal a szülő magának is néz valamit.
Ez nagyon fontos. A gyermek számára a legjobb biztatás a „könyves példa”: az, hogy a számára mértékadó felnőtteket látja olvasni, könyvtárba járni. Az is lényeges, hogy a gyermek maga választhasson, nem baj, ha ez nem találkozik a szülő ízlésével.

– Miben más az az élmény, amit egy fiatal az olvasás révén szerez meg a korábbi, hallott szöveg nyújtotta élményhez képest?

– Semmiben. A jó mesemondásnál a hallgatóságban ugyanúgy létrejön a belső élmény, mintha maguknak olvasnák a szöveget. Mindkét esetben megindul a „belső mozi”, „peregnek a képek”. Persze csak, ha rendszeresen megkapja mindennapi szellemi kenyerét, a mesét a gyermek. Egyik foglalkozásunk, a Bébillér mesekör a régi fonókra emlékeztet abban a tekintetben, hogy több generáció együtt hallgatja a meséket. Ez régen így volt természetes, hiszen a mese, és ezen most én a népmesét értem, eredetileg nem gyermekműfaj, csak a 19. századi polgári gyermekszobákba szelídítése által lett azzá. Ezekről a finomított változatokról a gyerekek gyakran meg is érzik, hogy valami nincs a helyén bennük. A mesében pedig pont az a jó, hogy helyükre kerülnek a dolgok. „A mese a szegény ember egyeteme” – mondta Szőcs Boldizsár mesemondó. Nem kerül semmibe. De az egész világot ki lehet tanulni belőle.

Bimbó Melinda

A cikk megjelent a Fehér Hangok egészségnevelő kiadvány 2010. 1-2., január – februári számában.

A BRÓDY SÁNDOR KÖNYVTÁR GYERMEKKÖNYVTÁRÁNAK PROGRAMJAIRÓL ITT TÁJÉKOZÓDHAT: Gyermekkönyvtár