Traumafeldolgozás és írás

JAMES W. PENNEBAKER: REJTETT ÉRZELMEINK, VALÓDI ÖNMAGUNK.
AZ ŐSZINTE BESZÉD ÉS ÍRÁS GYÓGYÍTÓ EREJE.
HÁTTÉR KIADÓ, BUDAPEST, 2005.

A mítosz szerint, amikor a görög Midasz királyra szamárfület növesztett Apollón isten, a király nagyon restellte magát, mindenfélével próbálta takargatni füleit, attól tartott, hogy alattvalói kinevetik. Nem is mondta el senkinek szégyenletes titkát, csak a borbélya tudott róla, de annak is szigorú titoktartást parancsolt. A borbély egy ideig cipelte a nagy titkot, míg elviselhetetlen lett számára a nagy feszültség. Ekkor kiment a város falain túlra, a rétre, és egy gödörbe belesúgta a nagy hírt, ettől megkönnyebbült. Szerencsétlenségére tavasszal nád nőtt ki a gödörből, a nád átvette a suttogást, így aztán mindenki megtudta, hogy Midasz királynak szamárfüle van.

James W. Pennebaker Rejtett érzelmeink, valódi önmagunk című könyvében az emberek szóbeli és írásbeli feltárulkozásának azokat az aspektusait veszi sorra, amelyek a lelki egészség megőrzését és helyreállítását segítik, illetve azokat, amelyek akár kiszolgáltatottá is tehetnek másokkal, egy szervezettel, például egy szektával szemben.

 

Trauma és önéletrajzi emlékezet

trauma és írásÖnmagunkról való tudásunkat, hovatartozásunkat, eddig elért eredményeinket, a korábbi emlékeinkre való visszagondolkodást, sőt saját jövőnkkel kapcsolatos terveinket alapvetően meghatározza az az élettörténet, amelyet mi magunk alkotunk meg. A bennünket érő eseményeket beleillesztjük egy nagyobb szövetbe: a saját történetünk részeiként gondolkodunk róluk.

Ebből a szempontból nagyon különleges helyet foglalnak el a traumák. Úgy tűnik, a megrázó és feldolgozni nem tudott életesemények nem tudnak beilleszkedni az élettörténetbe. Nem tudnak annak szerves részévé válni. Ez számos negatív következménnyel jár. Olyan testi és lelki tüneteket okozhat, mint az álmatlanság, rémálmok, szorongás, a traumatikus esemény valamely részletének hirtelen emlékbetörés formájában való visszatérése, ingerlékenység, kapcsolatok megromlása, testi egészség meggyengülése stb.

A gyógyulás szempontjából nagyon fontos az, hogy a traumát átélt személy ne cipelje magában a terhét. Akár szóban, akár írásban engedje meg magának, hogy kiáradhasson az, ami belül feszíti. Legyenek azok érzések, vagy akár éppen az érzésnélküliség feletti csodálkozás, gondolatok, a traumatikus esemény egy darabja, az aludni nem tudás leírása, egy álom elbeszélése, stb. A gyógyító erő egyrészt a belső feszültség csökkentésében áll, ám ez még korántsem minden.

 

Katarzistól a gyógyulásig

Pennebaker egyik vizsgálatuk részletes leírásában megemlíti, hogy azok a személyek, akiket egy traumatikus életesemény és az ahhoz kapcsolódó érzések leírására kértek, a vizsgálatot követő időszakban jóval kevesebbet jártak orvoshoz, mint azok, akiket csak az esemény leírására, ill. csak az érzések leírására kértek fel. Ez a fajta feltárulkozás, amelyben a trauma és az általa kiváltott érzelmek és gondolatok összeérnek, javítja a sérülést átélt személyek hangulatát, fizikai egészségét és jövőképét.

Amellett, hogy írás közben az ember újból megmerítkezik fájdalmas érzéseiben, az írás gyakran a belátás felfedezését is meghozza. Pennebaker megemlíti, hogy a vizsgálati személyek arról számoltak be, hogy a fájdalmas élményük leírása által sikerült jobban megérteniük önmagukat, s ez előbbre vitte őket saját életük alakításában. A katarzis – amely az eredeti arisztotelészi értelemben az érzelmek átélését és elidegenedését jelenti – nagyon hasonlít ahhoz, amit Pennebaker vizsgálati személyei átéltek. Erre a szerző maga is utal.

 

A nyelv szerepe a traumafeldolgozásban

A fájdalmas élmények feltárásának gyógyító ereje szoros összefüggésben van a nyelvvel, mint sajátos jelrendszerrel. Pennebaker tömören így fogalmaz: „Ha egy-egy jelenséget átfordítunk a nyelv világába, az megváltoztatja a róla alkotott képzeteinket – és attól kezdve már egészen másképp is értjük meg.”. Ennek különösen nagy jelentősége van olyan helyzetekben, amelyekben a traumatikus élmény elszakad a nyelvtől. A nyelv egyszerűsítő eszközként is szolgál, a sérülést okozó élmény leírása vagy másokkal való megosztása révén az élmények, emlékfoszlányok kusza halmazából egy egyre kerekebb, tömörebb történet lesz, a lényegtelen vonások lecsiszolódnak, a trauma lényegi elemei jól láthatóvá lesznek, s így elemzésre kerülhetnek. Ennek eredményeképpen a trauma veszít félelmetes mivoltából, és így történetté csiszolódva már egyre inkább alkalmas lesz arra, hogy beilleszthető legyen az egyén élettörténetébe, hogy ott, egy nagyobb egész részeként azt a helyet kapja, amely megilleti, s így ne uralja el a személy életét, rombolva annak fizikai egységét, társas kapcsolatait és jövőképét.

 

Trauma, szégyen, elszigetelődés

A trauma nyomában gyakran jár a szégyen, amely elszigeteli az embert a többiektől. Ha valaki úgy érzi, senkivel sem megosztható az, amit átélt, még mindig leírhatja. Ám a szóbeli közlés számos olyan pozitívummal bír, amellyel az írás nem. Ilyen például a társas támogatás. Egy beszélgetés során a személy megélheti, hogy átérzik a fájdalmát, megértik őt, hogy nincs egyedül. A társ megerősítheti őt abban, hogy a traumát okozó helyzetben például bátran cselekedett, vagy éppen más sem tudott volna ennél többet tenni. Pusztán azáltal, hogy másokkal megosztható egy traumatikus történet, már kevésbé romboló hatású a trauma maga.

A Lélekkontroll sorozat korábbi köteteihez híven az olvasók ezúttal is egy igényes szakmai színvonalú, ugyanakkor laikusok számára is érthető munkát tarthatnak a kezükben. A fejezetek nem nyüzsögnek szakzsargontól, a szerző saját praxisából és életéből vett példákkal, továbbá vizsgálatokkal teszi még érdekesebbé a könyvet. A kötetben való eligazodást a tartalomjegyzék mellett egy igen részletes tárgymutató is megkönnyíti.

Bimbó Melinda,
klinikai szakpszichológus

A cikk megjelent a Fehér Hangok egészségnevelő kiadvány 2006. 02. februári számában.