Pánik és segítő foglalkozás

Kedves Melinda!
A segítségét szeretném kérni!
Karácsony előtt kezdődött egy furcsa, számomra érthetetlen állapot. Este fulladtam, gyorsan vert a szívem, és nem értettem, miért van ez. Sokáig tévéztem, mivel nem tudtam elaludni. Ez ment 4-5 napig. Aztán ez a rosszullét napközben is előfordult, és még kínzóbb lett. Nem kaptam levegőt, azt hittem, hogy szívrohamom van, majd’ elájultam. Ez az érzés akkor volt a legrosszabb, mikor olyan helyre kellett mennem, ahol nagyon sokan voltak. Fulladozva ki kellett jönnöm. Nem tudtam sorba állni, várakozni, bevásárolni.

Nemrég helyezkedtem el szociális ápolóként. Házigondozásban a 12 gondozottammal napi szinten tartom a kapcsolatot. Nem munkaként tekintek rájuk, hanem családtagként. Félek attól, hogy mi lesz, ha valamelyikük meghal. Hogy fogom azt feldolgozni. Csak azt nem értem, ha szeretem a munkámat, akkor miért történik az, hogy ha reggel elindulok dolgozni, akkor már az odafelé tartó úton jön ez a pánikrohamféleség. A munkahelyemen pedig csak leülök, és azt várom, hogy vége legyen és mehessek kifelé. Ha kérdik, miért vagyok szomorú, nem tudom elmondani. Aztán amint megyek hazafelé, kitör belőlem a sírás. Utána könnyebb egy darabig. Mindig is azt gondoltam magamról, hogy egy erős, határozott egyéniség vagyok, és most arra kellett rádöbbennem, hogy ez nem így van. Úgy érzem, egy ki nem ürült szemetes vagyok, aki mindenkit csak meghallgat, mindenkinek olyan jó tanácsokat ad.
Mi ez: pánikbetegség? Szeretném visszakapni régi önmagamat, arra kérem, segítsen!
Válaszát előre is köszönöm,
Helga

Kedves Helga!
A levele alapján nagyon valószínű, hogy az utóbbi időben többször pánikrohamot vagy ahhoz nagyon hasonló rosszullétet élt át. Fontos tudnia, hogy ez viszonylag gyakori jelenség, és pusztán ebből még nem következik az, hogy az ember pánikbeteg. Az volna jó, ha a lakóhelyéhez tartozó pszichiátriai szakrendelésre elmenne. Ott egy vagy több személyes beszélgetés során – ha szükséges, pszichológiai tesztek segítségével – lehet diagnózist állítani. Én az interneten keresztül erre nem tudok vállalkozni. Ami azonban a leveléből kiderül az, hogy Ön valószínűleg nagyon erősen szorong, és a szorongás testi tünetek formájában kér helyet magának.

Fontos információ, hogy a rosszulléteit, érzelmi hullámzásait a munkahelyéhez köti. Leveléből nem derül ki, hogy korábban is szociális gondozóként dolgozott, vagy most kezd ezzel a területtel megismerkedni. Azt gondolom, hogy ma Magyarországon nagyon nehéz a szociális szférában, egészségügyben dolgozni. Érzelmileg megterhelő munkát kell végezni, e mellé nagyon szerény az anyagi és erkölcsi elismerés. Mindenkinek, aki a segítő pályán tartósan meg akar maradni, meg kell tanulnia védeni magát. Határokat szabni, a munkában úgy emberként jelen lenni, hogy az „ne nyelje el Önt” és a magánéletét. Abban, hogy megtalálja az egyensúlyt, fontos szerepet töltenek be a munkahelyi szupervíziók, esetmegbeszélő csoportok. Ha nincs ilyen Önöknél, akkor a kollégákkal való jó kapcsolat, egy-egy kávé melletti beszélgetés, közös programok szervezése jó szolgálatot tehet. Ha demokratikusabb légkörű vezetőség van Önöknél, érdemes felvetni a munkáltatónak, hogy védjék Önöket a kiégés veszélyével szemben, próbáljanak ennek megelőzésére pénzt elkülöníteni, az Önök munkáját támogató szakembert szerezni.

A munkahelyi nehézségek mellett két dolog fogalmazódott még meg bennem a levele kapcsán.

1. Érdemes volna átgondolnia, hogyan lett magából „ki nem ürült szemetes”. Kiknek a szemetével van tele? Az ápoltjai azok, akiket hallgat, és akiknek tanácsot ad, vagy az élete más területein is jó hallgatóságnak bizonyul. Érdemes akár pszichológussal közösen azt átgondolni, hogy mi az Ön része abban, hogy „beállt szemetesnek”.

2. Munkája természetéből adódik, hogy szembesül a halállal. Valóban előfordulhat az, hogy idős gondozottjai valóban elhunyhatnak. Kérdés számomra, hogy lehet-e, hogy ez a tény megprovokált valamit az Ön múltjából, egy veszteségélményt – lehet ez családon belüli haláleset is vagy akár egy párkapcsolat vége. Azt hiszem, a pánikrosszullétei azt jelzik, hogy itt is vár Önre egy önismereti kérdés.

Üdvözlettel,
Melinda