Börtön-meseprogram

Annyira hiányzik apukám. Amikor egyedül érzem magam, beteszem a cédémet, és ahogy hallom a hangját, jobban érzem magam.” Az idézet a hétéves Chloe-tól származik, akinek édesapja épp most tölti a börtönbüntetését. A gyerekek ugyanúgy megszenvedik a szülő távollétét, fogvatartását, mint a szüleik, noha ők maguk nem követtek el semmit. 2006-ban Nagy-Britanniában indult útjára a „Storybook dads” (Apák mesekönyve) nevű program, majd ennek női változata. A fogva tartott szülők cédén és dévédén mesét mondanak gyermekeiknek. Az ötlet kitalálóinak célja az volt, hogy segítsenek az elítélteknek életteli, érzelemgazdag kapcsolatot fenntartani a gyermekeikkel, és csökkenteni azt a stresszt és megrázkódtatást, ami a gyerekeket éri a szülő börtönbe kerülésével. A célok közt szerepel még, hogy segítsék a szülők nevelését, gyermekeik és saját készségeik fejlesztését: olvasási és beszédkészségüket, önkifejezésüket.

bortonmese program

A program Angliában ma már szinte az összes börtönben működik, és annyira sikeresnek bizonyult, hogy átvette az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália és a skandináv országok is. Mint arról az Index tudósít, hazánkban elsőként a Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet csatlakozott a brit kezdeményezéshez. Juhász Attila bv ezredes egy konferencián hallott először a programról. Levelezni kezdett az angol ötletgazdával, majd a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár Gyerekkönyvtára, Luzsi Margó könyvtáros, meseterapeuta és a technikai felszerelést biztosító TV Eger segítségével belevágtak a Közép-Kelet-Európában egyedülállónak számító program megvalósításába.

Az Esti mese nevet kapó programra összesen harminchat női fogvatartott jelentkezett, akik nemcsak mesét olvastak fel, hanem hetente vehettek részt drámapedagógiai, meseterápiás foglalkozásokon. Luzsi Margó meseterapeuta mesélt nekik. A meséknek katartikus hatása volt, ekkor derült ki az is, hogy többeknek egyáltalán nem mesélt még soha senki. Fontos volt, hogy a rengeteg megismert meséből a fogvatartottak ki tudják választani azt a mesét, amit a szeretteiknek küldenek. A jó mese hat, a bennünket érzelmileg megérintő mesében – legtöbbször tudattalanul – saját problémánkkal és annak megoldásával találkozunk szembe. Többen először Andersentől a fenyőfa történetét szerették volna mondani, mert azt már előadták egy műsorban, de később rájöttek, hogy ez nem gyerekeknek való. Volt, aki magára ismert a kis fenyőfában, akinek semmi sem volt jó, és végül pórul járt. 2010. október 28-án Luzsi Margó az Eger TV-nek adott interjúban elismeréssel illette a program résztvevőit: „… a nők tudnak mesét választani, és nagyon kifejezően adják tovább, mondják el.”

Végül hatvankilenc hangzóanyag született. Stúdiónak egy zárkát alakítottak át egy fogvatartott hobbizenész segítségével, a hallgatóságot egy Virág nevű kabalababa képviselte. Az a rab, aki nem tudott írni, olvasni, a saját történetét mondta fel. Az, akinek a gyermeke nem tudott magyarul, román mesét mesélt. A cédékre 20-25 perces meseanyag került, és lehetőség volt egy-egy rövid személyes üzenetet is rámondani. A karácsonyi ajándéknak készült cédék kézzel készített borítókba kerültek.

Bimbó Melinda, pszichológus

A cikk megjelent a Fehér Hangok egészségnevelő kiadvány 2011. 1-2., január-februári számában.