A pánikroham egy rendkívül kínzó, számos testi tünettel járó állapot. Heves szívdobogás, emelkedő pulzusszám, légszomj, fulladás, mellkasi szorítás, remegés, reszketés, izzadás, hasi diszkomfort, szédülés, zsibbadás, hidegrázás vagy hevülés jellemezheti. E mellé társulhat megőrüléstől, meghalástól való félelem, az én elidegenedettségének vagy a realitástól való elszakadottságnak az érzése.
Egy klasszikus pánikroham során a fentiek közül négy vagy ennél több tünet jelenik meg, és a pánikrosszullét meglehetősen gyorsan, kb. 10 perc alatt eléri teljes intenzitását.
Edvard Munch: A sikoly
Forrás: Wikimedia commons
A pánikroham bekövetkezésének egyik kardinális eleme a katasztrofizálás. Ami azt takarja, hogy egy-egy, nagy valószínűséggel ártatlan testi tünettől, pl. a szívritmus hirtelen gyorsulásától megijedünk, és valami sokkal súlyosabb dolognak véljük, mint ami valójában. Lehet, hogy csak szaporáztuk a lépteinket, vagy egy vizsga miatt izgulunk, amire reagált a test. De mi nem ezzel kötjük össze a szívverést, hanem elkap bennünket az aggodalom, hogy vajon mi bajunk lehet. Elkezdjük sűrűbben szedni, kapkodni a levegőt, amitől megváltozik a vérünkben az oxigén-szén-dioxid arány, ettől pedig furcsa, „elszállós” érzetünk lehet. Ettől még jobban megijedünk. Ahogy növekszik bennünk a félelem és a bizonytalanság, úgy jutunk egyre sötétebb gondolatokig. Pl. hogy az infarktus jelei is lehetnek ezek. Kiver minket a víz, és lehet, hogy zsibbad kezünk, lábunk. Minél jobban eluralkodik rajtunk a szorongás, annál sötétebb (és a realitástól egyre távolabb eső) fantáziáink lesznek, miközben a testünk a stresszreakció egyre több jelét mutatja.
A legkülönbözőbbekben. A pánikrohamokat átélő emberek egy csoportja jellemzően olyan helyzetekben lesz rosszul, amelyek a társas érintkezés színterei. Továbbá sok pánikrohammal küzdő ember rosszullétében szerepet játszik az, hogy úgy látja, nem könnyű ebből a helyzetből kimenekülni. Pl. sokan attól szenvednek, hogy egy nagyáruházban óriási sor van a kasszáig, az ajtók pedig messzinek tűnnek. Vagy épp kínosnak érzik annak a lehetőségét, hogy ha rosszul lesznek egy helyközi járaton, kell szólni kell a sofőrnek, hogy álljon meg.
De ismeretes ennek a homlok egyenest ellenkezője is. Van, aki teljesen egyedül van, és úgy ébred reggel az ágyában, hogy már rosszul van. Vagy épp este, elalvás előtt, mások pihenés közben tapasztalják, hogy a pánikrosszullét, mint „derült égből a villámcsapás” úgy tör rájuk.
Csak a két fenti bekezdésből is látható, hogy van, amikor jelen vannak provokáló külső ingerek a pánikrosszullét lefutásához, míg máskor nem azonosíthatók ilyenek. Ez utóbbinál a pánikrohamot átélő személy belső világában „történik valami”, ami elindítja a szorongásos rosszullétet.
Nem. Nagyon sok ember él át pánikrohamot úgy, hogy nem lesz ennek későbbi folytatása az életében. Abban, hogy ez így történik, óriási szerepe van annak, hogy a pánikrosszullétet átélt ember hogyan gondolkodik arról, ami vele történt. Aki nem szorong azon, hogy mikor „üt be a mennykő” megint, az védettebb. Szintúgy azok, akik ha észlelnek is ártalmatlan testi jeleket magukon, nem a legrosszabbra gondolnak rögtön. Az is sokat segít, ha tudunk reálisan és jóindulatúan viszonyulni magunkhoz. Pl. egy pánikrosszullét megtörténtét tudomásul véve „lassítani egy kicsit”.
Még egy nem lelki vonatkozású dolog is van itt azért.
Érdemes tisztázni, kivizsgálni, hogy mi történt. Ha például mentő visz kórházba egy rossz állapotban lévő embert, vagy családi közreműködéssel kerül valaki a sürgősségi betegellátó osztályra, ott az egészségügyi dolgozók elvégzik azokat a vizsgálatokat, amelyek segítségével a pánikroham elkülöníthető más, tüneteiben hasonló képet mutató állapotoktól. Sokszor így derül ki, hogy nem infarktusról van szó, hanem erőteljes szorongásról, és ez bizony egy pánikrosszullét volt.
Azokban a helyzetekben viszont, amikor úgy fut le egy vagy több pánikroham, hogy az illető nem került az egészségügy látóterébe, érdemes a háziorvoshoz fordulni. Ekkor is tisztázni kell, vajon mi okozhatta a rosszullétet, pánikroham lehetett-e, vagy valami más.
Bimbó Melinda,
klinikai szakpszichológus
.
Stephan Keller képe a Pixabay-en Stefan Keller képe a Pixabay -en.