Ünnepek – vezetékkel vagy anélkül

MEGÚJULT A MAGYAR LELKI ELSŐSEGÉLY TELEFONSZOLGÁLATOK HÍVÓSZÁMA: 116-123

A karácsony sokak számára nem vagy nemcsak a szeretet ünnepét jelenti, hanem a magánnyal, a veszteségekkel való szembesülést is. Olyannyira gyakori jelenség ez, hogy szenteste a közszolgálati rádió- és televízió-csatornák rendszeresen beszámolnak arról, hogy hol várják azokat, akiknek nincs hol vagy éppen nincs kivel ünnepelniük. Érdemes foglalkozni vágyainkkal, félelmeinkkel, és bármilyen helyzetben is élünk, aktívan tenni azért, hogy az évnek ebben az időszakában jól érezzük magunkat.

Jó esetben a karácsonyi ajándékot sem lóhalálában vesszük meg a szeretteinknek, hanem átgondoljuk, ki minek örülne. Ugyanígy érdemes saját magunkkal is bánnunk. Tervezzük meg, mit fogunk csinálni, milyen elfoglaltság mellett éreznénk jól magunkat. Kik azok a rokonok, ismerősök, régi kollégák, akiket felhívhatunk telefonon, vagy akikkel találkozhatunk. Van-e olyan személy, akinek mi magunk jelenthetünk segítséget, támogatást? A hívő emberek számára a karácsony lényege Jézus megszületése. Az egyházi évnek ez az időszaka sok örömet, várakozást és a közösségbe tartozás élményét nyújthatja, pl. a közös imán, az éneklésen keresztül, de jó alkalom az otthonról való kimozdulásra a gyerekek betlehemi játékának megnézése.

Az egyedül töltött időt végig lehet keseregni, de fel lehet fogni jó lehetőségként is, hogy azzal foglalkozzunk, amihez kedvünk tartja. Érdemes előre átböngészni a rádió és televízió-műsort: válasszuk ki, mi az, ami jó programnak ígérkezik. Egy jó könyv vagy egy kedvelt zene is tartalmassá teheti az esténket. Kipróbálhatunk egy új receptet, vagy épp ellenkezőleg, megfőzhetjük a karácsonyi menüt úgy, ahogy anyánk és az ő anyja tette. Az emlékezés akár ízek, illatok, akár fényképek segítségével valóban ünneppé tehet egy napot. Ne féljünk attól, hogy megrohannak bennünket az érzések: valószínűleg felidéződnek bennünk fájó emlékek, de ugyanúgy örömteli, vidám, szívmelengetők is.

telefonos lelkisegely

Fontos, hogy bárhogyan is alakul a karácsony, nem kell az egyedüllétet egyszersmind magányként megélni. Ha úgy érezzük, szeretnénk egy másik emberhez szólni, de nem tudjuk, kihez, a telefonszolgálatok is várják a hívásunkat. A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok életében most éppen egy fontos változás zajlik. Egy egységes európai hívószámról lehet tárcsázni őket az ország bármely pontjáról, és akár más Európai Uniós államból is. Fontos újdonság, hogy nemcsak vezetékes, hanem mobiltelefonról is tudnak már fogadni hívásokat. A hívás ingyenes. Az új szám: 116-123, a régi szám: 06-80-505-505. Az eredeti tervek szerint az új szám már él, a régi szám pedig 2011 végéig hívható. A gyakorlati megvalósulást illetően éppen zajlik a technikai átállás ideje. A cikk írásakor kipróbáltam az új számot: először egy géphang bemondta, hogy ilyen szám nincs, nem sokkal később viszont két nagyon kedves telefonos ügyelővel is beszéltem. A magányosság, a lehangoltság, a családi, kapcsolati problémák a vonal túlsó felén ülők számára gyakori témák, nem korlátozódnak csak az ünnepekre. Noha ami a hívások technikai részét illeti, ez jelenleg még emlékeztet a vasedényes rádiókabaréra, ez idővel rendeződni fog, érdemes próbálkozni. Az ügyelők embersége és elkötelezettsége viszont a régi: azért dolgoznak, hogy mi hívhassuk őket, ha szeretnénk.

Bimbó Melinda, pszichológus

A cikk megjelent a Fehér Hangok egészségnevelő kiadvány 2011. 11-12., november-decemberi számában.