„Annyira hiányzik apukám. Amikor egyedül érzem magam, beteszem a cédémet, és ahogy hallom a hangját, jobban érzem magam.” Az idézet a hétéves Chloe-tól származik, akinek édesapja épp most tölti a börtönbüntetését. A gyerekek ugyanúgy megszenvedik a szülő távollétét, fogvatartását, mint a szüleik, noha ők maguk nem követtek el semmit. 2006-ban Nagy-Britanniában indult útjára a „Storybook dads” (Apák mesekönyve) nevű program, majd ennek női változata. A fogva tartott szülők cédén és dévédén mesét mondanak gyermekeiknek. Az ötlet kitalálóinak célja az volt, hogy segítsenek az elítélteknek életteli, érzelemgazdag kapcsolatot fenntartani a gyermekeikkel, és csökkenteni azt a stresszt és megrázkódtatást, ami a gyerekeket éri a szülő börtönbe kerülésével. A célok közt szerepel még, hogy segítsék a szülők nevelését, gyermekeik és saját készségeik fejlesztését: olvasási és beszédkészségüket, önkifejezésüket.

A program Angliában ma már szinte az összes börtönben működik, és annyira sikeresnek bizonyult, hogy átvette az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália és a skandináv országok is. Mint arról az Index tudósít, hazánkban elsőként a Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet csatlakozott a brit kezdeményezéshez. Juhász Attila bv ezredes egy konferencián hallott először a programról. Levelezni kezdett az angol ötletgazdával, majd a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár Gyerekkönyvtára, Luzsi Margó könyvtáros, meseterapeuta és a technikai felszerelést biztosító TV Eger segítségével belevágtak a Közép-Kelet-Európában egyedülállónak számító program megvalósításába.

Kant Smith képe a Pixabay -en.

Az Esti mese nevet kapó programra összesen harminchat női fogvatartott jelentkezett, akik nemcsak mesét olvastak fel, hanem hetente vehettek részt drámapedagógiai, meseterápiás foglalkozásokon. Luzsi Margó meseterapeuta mesélt nekik. A meséknek katartikus hatása volt, ekkor derült ki az is, hogy többeknek egyáltalán nem mesélt még soha senki. Fontos volt, hogy a rengeteg megismert meséből a fogvatartottak ki tudják választani azt a mesét, amit a szeretteiknek küldenek. A jó mese hat, a bennünket érzelmileg megérintő mesében – legtöbbször tudattalanul – saját problémánkkal és annak megoldásával találkozunk szembe. Többen először Andersentől a fenyőfa történetét szerették volna mondani, mert azt már előadták egy műsorban, de később rájöttek, hogy ez nem gyerekeknek való. Volt, aki magára ismert a kis fenyőfában, akinek semmi sem volt jó, és végül pórul járt. 2010. október 28-án Luzsi Margó az Eger TV-nek adott interjúban elismeréssel illette a program résztvevőit: „… a nők tudnak mesét választani, és nagyon kifejezően adják tovább, mondják el.”

Végül hatvankilenc hangzóanyag született. Stúdiónak egy zárkát alakítottak át egy fogvatartott hobbizenész segítségével, a hallgatóságot egy Virág nevű kabalababa képviselte. Az a rab, aki nem tudott írni, olvasni, a saját történetét mondta fel. Az, akinek a gyermeke nem tudott magyarul, román mesét mesélt. A cédékre 20-25 perces meseanyag került, és lehetőség volt egy-egy rövid személyes üzenetet is rámondani. A karácsonyi ajándéknak készült cédék kézzel készített borítókba kerültek.

Bimbó Melinda, pszichológus

A cikk megjelent a Fehér Hangok egészségnevelő kiadvány 2011. 1-2., január-februári számában.