Jó napot!
Én két éve nevelem egyedül a gyermekeimet, férjem elhunyt, azóta keresem a boldogságot. Nehezen élünk, mert a kicsi 3 éves, és tőle munkát vállalni nehéz. A nagy fiam 15 éves kamasz, vele más problémák vannak. Nehéz a megélhetés, és fáj a hiány. Nincs kivel megbeszéljem a dolgokat. Hogyan küzdjem ezt le? Kérem, segítsen valami útmutatással!
Anna
Kedves Anna!
Fogadja részvétem. Azt gondolom, a férje halálával sok minden megváltozott, ilyenkor néha évek telnek el, míg beáll valamilyen új egyensúly a mindennapokban. Ez jelenti a férje elgyászolását és egy új életritmus kialakítását is. Az nagyon sok segítséget jelent, ha ehhez vannak társak (szülők, barátnők, volt kollégák, férje rokonságából olyan személy, aki közel áll Önhöz, stb.).
Érdemes volna végiggondolnia, kik élnek Maga körül, kik jelenthetnek társaságot és segítséget. Vagy ha azt látja, hogy nagyon egyedül van, akkor az ismeretségi körében kivel lehet felújítani egykori kapcsolatukat: volt osztálytárssal, rokonnal, egykori baráttal. Valószínűleg munkát is könnyebb lesz így találni idővel.
Ha Anna szeretné, hogy elhunyt férjéről, a kapcsolatukról, az ő haláláról tudjon időnként beszélgetni valakivel, de az ismerőseivel nem tud erről beszélgetni, akkor az alábbi segítségeket lehet mozgósítani:
Visszatérve az ismerősökre, a gyászoló klienseimnél gyakran tapasztalom azt, hogy nagyon szerencsétlen módon kialakul egy légüres tér körülöttük. Ők nem mondanak semmit az elhunyttal kapcsolatos érzéseikről, a rokonok, ismerősök meg nem merik felhozni a témát, nehogy megbántsák szegényt. Az idő meg telik, és ismerősök azt gondolják, már biztosan túl van rajta, holott dehogy van! Épp azon rágódik, hogy minek mondja a baját, ha eddig nem mondta. Évek telhetnek így el! Nem a közömbösség miatt, hanem mert kölcsönösen kímélik egymást. Könnyen meglehet, hogy Anna szerettei között is van, akivel meg tudná osztani a gondolatait, érzéseit.
Minden jót kívánok Önnek!
Üdvözlettel,
Bimbó Melinda