Fehér Jánosné viseletkészítő, népi iparművész 20 éve a Népművészet Ifjú Mestere. E havi számunkban őt kérdeztük munkáiról.

– Hogyan kezdett el viseleteket készíteni?

– Fedémesen születtem, és a falu hagyományait hűségesen őrző emberek között nőttem fel. Úgy gondolom, meghatározó az a szülői háttér és közösség, amely egy gyermeket körülvesz. Nagyanyám máig bennem él. Gyermekként volt alkalmam keresztanyával fonóházba járni, édesanya sokáig szőtt, gyakran be kellett segíteni, így sok mindent magamba szívtam. Később, amikor Egerben a néptánc által ismét kapcsolatba kerültem a viseletekkel, nem kellett tanulni azt, amit népművészetnek neveznek. 1986-ban a Népművészet Ifjú Mestere címre először pályáztam, és nyertem.

Részben az egri Dobó István Vármúzeum anyagai, részben a saját gyűjtéseim alapján volt alkalmam tanulmányozni az Eger környéki falvak öltözeteit, vászonhímzéseit, a palóc viseletek jellegzetes szín- és formavilágát. Ezt a tudásomat igyekszem felhasználni a munkám során. A nyolcvanas években még nagyon kevés viseletkészítő volt. Inget, szoknyát készítettek főként. Büszke vagyok magamra, hogy ilyen kitartó voltam. Ma már sokkal többféle ruhadarabot készítek, és számos országos díjat nyert munka került ki a kezem közül.

– Milyen viseleteket készít?

– Egyrészt hagyományőrző együttesek, néptáncegyüttesek részére dolgozom. Itt nagyon fontos, hogy ragaszkodni kell az eredeti viseletek méreteihez, díszítéséhez.

Másrészt a mának varrok. A régiek alapján olyan új darabokat készítek, amelyeket fel tudunk venni. Azt tartom, mindenki a saját tájegységének megfelelően öltözködjön. Én csak palóc viseleteket készítek. A fiatalokat szeretném megnyerni, hogy fölvegyék.

A viselet valamikor kifejezte többek között a rangot, a kort, a vidéket, ahonnan viselője származik és az alkalmat. Ünnepekkor, pl. húsvétkor vagy első vasárnap az emberek nagyünneplő ruhában mentek a templomba. A színek is meghatározóak voltak. Piros, színes holmit negyven év fölött már nem igazán viseltek. Ma a színeknek nincs már akkora jelentősége, de mivel elsősorban alkalmi ruhákat készítek, a kékfestő mellett főleg sötét színeket használok. Az ingvállakat egy az egyben a régi ingvállak mintájára készítem. A palóc díszítés piros és kék színeket használ. Ezeket átvettem, de az én díszítéseim kevésbé színesek, a piros, kék díszítőelemeket csak jelzésszerűen használom.

– Mit tapasztal, kik hordják szívesen ezeket a ruhákat?

– Először külföldön nagyobb volt a kereslet, de ma már itthon is egyre több becsületük van a viseleteknek. Van, aki csak egy szép fehér ingre vágyik. Sokan keresik most a kötényeket. Azt látom, hogy az emberek nagyon vágynak a szép, míves ruhákra. Ragaszkodnak hozzájuk azok, akik a természetes anyagból készült ruhákat szeretik, és nem akarnak nap mint nap ugyanazokban a holmikban járni.

Az én ruháim egyedi készítésűek, gyakran nem is készül belőlük több darab. Ezeket évtizedekig lehet hordani. Jó lenne, ha ezek a régi viseletek a 21. században is meg- és fennmaradnának. Fontos, hogy büszkén vállaljuk a saját viseletünket még akkor is, ha az nem olyan díszes, mint más tájegységeké, mert ez a sajátunk.

Bimbó Melinda

A cikk megjelent a Fehér Hangok egészségnevelő kiadvány 2006. 6., júniusi számában.

Bővebben tájékozódni, Fehér Jánosné Vincze Irénnel kapcsolatot felvenni, a munkáit megtekinteni ezen a honlapon lehet:

Fehér Jánosné Viseletkészítő