NORMAN E. ZINBERG: FÜGGŐSÉG ÉS KONTROLL.
DROG, EGYÉN, TÁRSADALOM.
NYITOTT KÖNYVMŰHELY KÖNYVKIADÓ – NDI, BUDAPEST, 2005.

A Függőség és kontroll – Drog, egyén, társadalom a magyarul hozzáférhető, kábítószerekről szóló kiadványok között nagyon előkelő helyet foglal el az átadott ismeretanyag tekintetében. Nemcsak a drogokról és fogyasztásukról, fogyasztóikról közöl ismereteket, hanem átfogó történeti áttekintést is ad arról, hogyan alakult a huszadik században a drogfogyasztás terjedése, milyen szubkultúrákat érintett, és hogyan változott az évtizedek folyamán a drogfogyasztás / drogfogyasztók társadalmi megítélése.

Nemcsak az ismeretterjesztés vezette Zinberget a droghasználathoz kapcsolódó tágabb társadalmi kontextus bemutatásához. A kutató saját elméletében a droghasználat szervesen kapcsolódik a társadalmi környezethez. Zinberg szerint annak megértéséhez, hogy hogyan lesz valaki illegális drogfogyasztó, három tényezőt kell figyelembe venni: magát a drogot, a személy attitűdjét, személyiségstruktúráját, ill. a fizikai és társas környezetet.

Zinberg rámutat arra, hogy a pszichológia (ezalatt ő leginkább a freudi pszichoanalízist és az én-analitikusokat érti) a droghasználat magyarázatában szinte kizárólag az individuumra és annak (korai) élettörténetére fókuszált. Úgy véli, csak kevés olyan munka született, amely a társadalmat, annak szokásaival, normáival, erkölcsi szabályozó szerepével, kontrollgyakorló hatásával bekapcsolta volna a kábítószer-használatról való tudományos gondolkodásba.

A társadalmi változások gyakran a technikai változások következményeiként jönnek létre. Ilyen volt például a huszadik században a szintetikus kábítószerek előállításának lehetősége, mely megnövelte a kábítószerekhez való hozzájutás lehetőségét. De míg a technikai fejlődés látványos, gyors változásokat hoz, az ennek nyomában járó társadalmi változások lassabban, sokszor rejtettebb módon mennek végbe.

Zinberg a társadalmi megítélés eltolódását – elsősorban a marihuánafogyasztás történetére építve – három generáció tapasztalatainak és társadalmi tanulásának folyamatában mutatja be. Ezek szerint az illegális drogok fogyasztóinak első nemzedékét a társadalom mindig deviánsnak ítéli meg, a drogfogyasztást gyakran erős szorongás kíséri.

A második nemzedék már nem lázadásból próbálkozik a drogokkal, hanem kíváncsi, és szembefordul a marihuánafogyasztással kapcsolatos sztereotípiákkal. Végül a marihuánafogyasztás megosztja a közgondolkodást, így – deviánsnak egyáltalán nem mondható – szélesebb rétegek kísérleteznek a szerhasználattal, amely kevesebb problémát okozó fogyasztási stílusok kialakulását teszi lehetővé.

A Függőség és kontroll több évtizednyi saját kutatás tapasztalatait összegzi (ezek részét képezik azok a mélyinterjúk is, amelyek egy-egy részletét olvashatjuk a kötetben, s amelyek a könyvet nagyon izgalmassá teszik). Zinberg rá mer kérdezni olyan alapvető fogalmak mibenlétére, mint a fogyasztás, a függőség vagy a drogabúzus, és ki meri jelenteni, milyen gyenge lábakon állnak a tudományosnak tűnő, nemzetközi szervezetek által elfogadott definíciók. A szerző a droghasználatról szerzett ismereteket saját magán átszűrve egy új fogalmi keretbe, a kontrollált drogfogyasztás elméletébe ágyazza. Ezzel nagyon sokat tesz azért, hogy mind a tudomány, mind a közgondolkodás megszabaduljon a drogfogyasztás körül keringő számos sztereotípiától és vaskos általánosítástól, s így mind a drogmegelőzés, mind a kezelés hatékonyabb lehessen.

Bimbó Melinda, pszichológus

A cikk eredeti változata megjelent a Fehér Hangok egészségnevelő kiadvány 2005. 10., októberi számában.