PATRICIA EVANS: SZAVAKKAL VERVE. SZÓBELI ERŐSZAK A PÁRKAPCSOLATOKBAN
HÁTTÉR KIADÓ – NANE, BP, 2004.

 

„Túl érzékeny vagy!”, „Mindent felfújsz!”, „Nem érted a viccet!”, „Nem tudod, miről beszélsz!”, „Csak akkor vagy boldog, ha nyavalyoghatsz!”, „Csak képzelődsz!”, „Félremagyarázod a szavaimat!”, „Bolhából csinálsz elefántot!” Patricia Evans jegyezte le ezeket a mondatokat, melyek a szóbeli erőszak legtipikusabb kifejezései között foglalnak helyet.

Számtalanféleképpen próbálták már megmagyarázni az agresszió jelenségét. Az etológia felől közelítő Lorenz, akárcsak a pszichoanalízis megteremtője, Freud, az agressziót az emberi természetből fakadónak találta. Ezzel ellentétes a szociális tanuláselmélet híveinek (pl. Bandurának) a felfogása, szerintük az agresszív viselkedés „tanulás” eredménye: egy szituáció olyan megoldási módja, amely a múltban „megerősítést nyert”, jól használhatónak bizonyult. (Akár a gyermek saját maga volt agresszív, akár csak alkalma volt megfigyelni egy másik embert, aki célt ért egy agresszív akcióval.)

Patricia Evans Szavakkal verve c. művének megírásakor nem vesződött azzal, hogy  megpróbálja megmagyarázni a párkapcsolatban működő agresszió okát, vagy hogy csatlakozzon bármelyik fentebb említett pszichológiai megközelítésmódhoz.

A szóbeli erőszakról szóló könyvben máshová esik a hangsúly: a bántalmazott fél túlélését, öntudatra ébresztését célozza meg a kötet. Ha mégis valamilyen elméleti hátteret kellene keresni, talán az ókori sztoikus filozófiában találnánk meg azt a táptalajt, amelyre a könyv mondanivalója épül. A sztoikusok szerint a saját magunkon (érzéseinken, vágyainkon, szenvedélyeinken) való uralkodni tudás az egyedüli lehetőség a kontroll- és hatalomgyakorlásra.

Evans könyvének alapgondolata nagyon hasonló ehhez. A mű abból indul ki, hogy kétféle hatalom létezik: az önmagunk felett uralkodni tudás és a mások feletti uralkodás vágya. Ennek megfelelően kétféle kapcsolat létezik: az egymás kölcsönös segítésén alapuló és a bántalmazó párkapcsolat.

Az egymás kölcsönös segítésén alapuló kapcsolatban a felek bízhatnak érzékeikben, ösztönösen jó érzéseikben, megadatik számukra egy olyan „mi-identitás”, amelynek szeretetteljes légkörében mindkét fél gyarapodhat, növekedhet, kiteljesedhet. A bántalmazó kapcsolat szinte teljesen ellentmond az imént felsoroltaknak. Ennek ellenére – érdekes módon – kevés asszony ismeri fel, hogy áldozat egy korántsem kölcsönösségen alapuló kapcsolatban. Attól a melegségtől és nyitottságtól, amellyel a férje felé közeledik, a másik egyenesen retteg, mert a bántalmazó világképében nyitottnak lenni egyet jelent a sérülékenységgel, kiszolgáltatottsággal. A bántalmazó kapcsolat egyik kulcstényezője, hogy a bántalmazó tagadja a bántalmazást. Az intenzív tagadás annyira megzavarja az áldozatot, hogy egy idő után egyre kevésbé fog bízni saját érzékszerveiben, érzéseiben, abban, hogy „jól látja a világ dolgait”, és hogy képes megállni a maga lábán.

Kiknek írta Evans a könyvét?

A NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen egyesület) és a Háttér kiadó közös gondozásában indított „Tűz-hely könyvek” sorozat darabjai azok közé az ismeretterjesztő könyvek közé tartoznak, amelyek tartalmukat, minőségüket tekintve kiválnak a magyar könyvesboltok polcain található, kilóra tetemes, ám kevés értéket közvetítő önsegítő könyvek közül. A Szavakkal verve…c. kötet a sorozat harmadik darabjaként úgy ad átfogó képet a szóbeli bántalmazás jelenségéről, hogy érthető nyelven szól a bántalmazó házasságban élő asszonyokhoz, ugyanakkor van mondanivalója pszichológusok, orvosok, tanárok, szociális munkások és egyéb segítő területen dolgozók számára is. Amellett, hogy ismerteti a verbális agresszió jellegzetességeit, leírja a bántalmazó kapcsolat dinamikáját, nagyon konkrét javaslatokkal is segíti az áldozatokat a helyzet felismerésében és abban, hogy a potenciálisan veszélyeztetett vagy már áldozattá vált nő minél hamarabb kikerülhessen az őt örökösen megkérdőjelező, énképét romboló ördögi körből.

Evans munkájának anyaga nőkkel készített mélyinterjúkra épül. Nyilvánvalóan nem lehet számon kérni egy párkapcsolatokról szóló könyvön, hogy miért nem veszi figyelembe az élet más területeit, ugyanakkor mégis érdemes volna kitágítani a kört.

A bántalmazás nemcsak a házasságban van jelen; a fő jellegzetességei, melyeket a szerző leírt, pl. a szülő–gyermek kapcsolatban is megtalálhatók. Itt talán még rombolóbb módon vannak jelen, mint a házasságban, hiszen felnőtt emberek szoktak egymással házastársi kapcsolatra lépni, akik (jó esetben) láttak már többé-kevésbé egészséges mintát a kölcsönös szereteten és tiszteleten alapuló kapcsolatokra, ezzel ellentétben egy gyermek személyiségfejlődése még az elején jár. Éppen ezért például az iskolában különösen romboló erejű a szóbeli erőszak. A tanár hatalmi helyzetben van a gyerekekkel szemben. Az ehhez nem eléggé felnőtt, mások felett (a kisebbek felett) uralkodni vágyó pedagógusok valószínűleg nincsenek tisztában azzal, mekkora pusztítást végeznek egy gyermek éppen alakuló énképében a „De ostoba vagy!”, „Mindenki érti, csak te nem!”, és hasonló mondatokkal.

De a szóbeli erőszak nem ismeretlen a munkahelyeken sem: bár a „mobbing” kifejezés még csak most terjed a magyar köztudatban, a mérgező munkahelyi légkör maga sajnos nem ismeretlen. Így azt hiszem, Evans könyvében sok hasznos gondolatot és „szemfelnyitogató” mondatot találnak azok is, akiknek a verbális agresszióval való találkozás nem a házastársi kapcsolathoz kötődik.

Bimbó Melinda, pszichológus

A cikk megjelent a Fehér Hangok egészségnevelő kiadvány 2005. 7.-8.., július – augusztusi számában.