Mintha az énünk egy darabja röpült volna ki belőlünk a párunk távozásával. Mindaz, ami addig a mindennapjaink része volt, most mintha egyik napról a másikra semmivé lenne.  Addigi közös céljaink is az enyészeté lesznek. Máskor viszont kevésbé visel meg a szerelmi bánat. Talán mert kevésbé tudtunk, mertünk a másikhoz közel kerülni.  Mindig is éreztük, hogy nem ő lesz az igazi. Vagy éppen sok-sok csalódás tarkította már a viszonyunkat, mire eljutottunk belül odáig, hogy ebből most már elég. A popkultúra is híven tükrözi ezt a sokféle viszonyulást. „Amikor elmentél tőlem, majdnem meghaltam.” – énekli Zorán, „Azok a boldog szép napok, mikor még nem voltál.„- hangzik a csúfondáros Beatrice szöveg. Akárhogy van is, talán nincs ember, akit nem érintett még meg a szerelmi bánat.

„Úristen, normális vagyok?!”

Valószínűleg igen. Az álmatlanság, intenzív álmodás, étvágytalanság, vagy épp az „állandó rágás”, rosszkedv, koncentrációs problémák, gyomortáji szorítás, gyakori sírás, visszatérő gondolatok, stb. mind azt jelzik, hogy teste-lelke az akut stressz állapot tüneteit produkálja, amely ebben az élethelyzetben természetes.

Szakítás – veszteség – gyász

A szakítás egy kicsit olyan, mintha meghalna valakink. Noha a másik fizikai, szellemi mivoltában továbbra is létezik – sőt gyakran látványosan éli világát nélkülünk –, a mi számunkra bizonyos értelemben mégis halott. Elment, és vele együtt a mi életünk egy része is véget ért.
A szakításkor fellépő erős stressz után el kell indulnia a veszteség feldolgozásának. Ez utóbbi során gyakran tapasztalhatunk magunkon olyan jellegzetességeket, amelyek a depresszió állapotához hasonlatosak (anélkül, hogy betegek volnánk). Emellett a haragtól, elkeseredettségtől, indulatkitöréseken át a csendes belenyugvásig sokféle állapot válthatja egymást. Ez furcsa lehet számunkra, különösen, ha az első ilyen nagyobb megrázkódtatást éljük át. Baj ezekkel a belső állapotokkal csak akkor van, ha megrekedünk valamelyikben, és képtelenek leszünk idővel nyitottá válni egy új párkapcsolatra. Sajnos szakító fiatalok és megözvegyült idősebb emberek körében is gyakran előfordul, hogy nehéz továbblépni, ezek az emberek úgy élik a mindennapokat, mintha megállítottak volna valamiféle belső órát a lelkükben. Együttélés esetén nagyon árulkodók a tárgyak a lakásban – minden ugyanúgy van, mint amikor az ex-partner még ott lakott, vagy amikor még élt. A tárgyak elpakoásával, elajándékozásával azzal is számot kellene vetni, hogy ami volt, elmúlt. Ezzel sokszor borzasztó nehéz szembenézni.

Szerelmi bánat és megküzdés

„Minden este más csajom lesz”

Az emberek szívesen élnek azokkal a megküzdési módokkal, amelyek elterelik a figyelmet a fájdalmukról. Ide tartoznak a „bepasizok”/ „becsajozok”, „leiszom magam filmszakadásig”, „buli buli hátán” típusú „megoldások”. Ezek ideig-óráig elfedhetik a szakításhoz kapcsolódó kínzó érzéseinket, gondolatainkat. Ennél többet azonban nem tudnak nyújtani. Sőt a „kutyaharapást szőrivel” elvet gyakorolva beletekeredhetünk olyan kapcsolatokba (vagy akár egészségügyi problémákba is), amelyeket általában megspórolunk magunknak, amikor nem egy friss sebbel a lelkünkben ismerkedünk.

Beszélgetés

A szerelmi bánat feldolgozásában nagy szerephez jutnak azok a megküzdési módok, amelyeket lehetővé teszik azt, hogy megfogalmazzuk, formába öntsük, kiürítsük magunkból a felgyülemlett érzéseket, gondolatokat. Szerencsés esetben jó társak is vannak ehhez. Nagy szolgálatot tehet ilyenkor egy barátnő, anya, olyan ismerős vagy rokon, akihez őszintén fordulhatunk. Ha senkink sincs, akivel megoszthatnánk a párkapcsolatunkkal kapcsolatos gondolatainkat, érzéseinket, egy napló is sokat segíthet. Később érdemes visszaolvasni bejegyzéseinket, meglepő látni, hogyan változunk még akkor is, amikor egy örökkévalóságként éljük meg bánatunkat, szenvedésünket.

Művészetek, sport, kreatív alkotómunka

Mindegyik remek terep a feszültség kiürítésére, vagy akár magas szintű megmunkálására. Egy-egy jó zene segíthet átadni magunkat érzéseinknek utána megkönnyebbülést élhetünk át. A könyvek – akárcsak a jó ismerősökkel való beszélgetések – azzal szembesíthetnek bennünket, hogy mások is voltak hozzánk hasonló helyzetben, nem vagyunk egyedül a gondunkkal. A fizikai aktivitásnak számos pozitív élettani hatása ismert.

Tisztázás, lezárás, méltósággal elvonulás

Könnyebben el tudjuk fogadni, hogy véget ért egy párkapcsolat, ha tudjuk, hogy miért történt. Ha a másik fél partner ebben, érdemes nyugodt körülmények között leülni, beszélgetni erről a szerelemről. Sokat tudhatunk meg ilyenkor magunkról, és sokat adhatunk is a másiknak. Ez mindkét felet segítheti abban, hogy ne romokba dőlt önbecsüléssel, vert hadként távozzon.

Ne „szivassuk” magunkat!

A közösségi média korszakában még élesebben lehet szembesülni azzal, hogy a másik éli az életét tovább. A legrosszabb, amit lehetünk magunkkal, ha Facebookon, Instagramon és egyéb felületeken csüngünk, és azt vizslatjuk, hogy a másik milyen új képeket rakott fel, milyen buliban járt, kikkel, ezeket a posztokat kik lájkolták és kommentelték.  És persze azok adatlapjáról mi olvasható le – szebbek, jobbak, pénzesebbek, magasabban iskolázottak-e mint mi. Azzal sem érdemes bíbelődni, hogy mi folytassunk egy ilyen pszichológiai hadviselést annak fényképes demonstrálásával, hogy mi már túlléptünk ezen az egészen.

Még ha nehéz  belegyömöszölni ezt a szempontot a fejünkbe, higgyük el, hogy ha ez egy értékes kapcsolat volt, akkor igenis számítottunk a másiknak, és attól, hogy csend van, nincs telefon, nincs üzenet, ő ugyanúgy gondol ránk, mint mi őrá. Sír, gondolkodik, meghányja-veti magában ennek a kapcsolatnak a tanulságait.

Sajnos vannak emberek, akik ilyesfajta gyászreakcióra nem képesek, addig léteztünk a számukra, míg az orruk előtt voltunk, és ez kis energia befektetéssel kellemes élményekhez juttatta őt. Ebben az esetben jól jártunk, hogy itt a vége a kapcsolatnak – ami valójában kapcsolatnak sem volt nevezhető. Fáj ugyan, de kaptunk egy új lapot az élettől, hogy valami jobb történhessen velünk.

Van-e szükség szakember segítségére, ha szerelmi bánat érte?

A szerelem, a szakítás és a szakítást kísérő fájdalom része minden egészségesen működő ember életének. Bár a szakítás kétségtelenül kínzó érzéseket, álmokat, gondolatokat és kusza heteket von maga után, általában szakember segítsége nélkül lezajlik a veszteség feldolgozása. Akikre és amire elsősorban szükség van: barátok, családtagok, bizalmas ismerősök figyelme, szeretete, támogatása.

Úgy gondolom, két olyan ok van, amiért érdemes pszichológushoz, pszichoterapeutához fordulni.
1. Elhúzódó krízishelyzet. Ha hetekkel, hónapokkal a szakítás után sem tér vissza az élet a mindennapi kerékvágásba.
2. Ha a szakítás kapcsán olyan önismereti kérdések foglalkoztatják, amelyeket szívesen kibogozna. Pl.: Miért „megy be ugyanabba az utcába” többször is? Milyen Ön férfiként/ nőként/ társként? Mi az, amiben jó volna változnia ahhoz, hogy a következő párkapcsolata harmonikusan működjön?

 

Bimbó Melinda, klinikai szakpszichológus

 

.

Ha szeretne, itt tud bejelentkezni: