E. J. HAEBERLE: SZEXUALITÁS.

ATLASZ SOROZAT. ATHENAEUM 2000 KIADÓ, BUDAPEST, 2006

Nem is olyan régen, egy vagy két évtizeddel ezelőtt a tisztelt publikum köhögött, könnyezett, vörösödött és fulladozott a nevetéstől, amikor egy kabaréban Nyúl Béla óvszert próbált vásárolni egy patikában. Azt gondolnánk, a 21. században a szexualitás már nem tartozik azon témák közé, amelyek sok problémát okoznak, hogy volna tabu, hiszen úton-útfélen ez köszön ránk mindenfelől.

Vajon miért van akkora keletje a kék piruláknak? Valóban ennyi impotens férfi volna Magyarországon? Esetleg a férfiaknak, ill. partnernőiknek irreális elvárásaik volnának a férfiak testével kapcsolatban, és éppen a reklámok hatására alakulna ki bennük az az elvárás, hogy egy férfi akkor normális, ha akármikor, akárhol, akárhányszor „akcióra készen áll”? Ugyanilyen kérdések fogalmazódnak meg a nőkkel kapcsolatban is a fiatal nőknek szóló képes magazinok lapozgatása közben. Nő az egyáltalán, akinek nincs naponta orgazmusa?

Ennek ellenpontját képezik a betelefonálós műsorok, amelyekben hamar fény derül arra, hogy a tanácsot kérők legnagyobb része a saját, ill. a partner testének működésével sincs nagyon tisztában. Méltán állíthatók Bridget Jones apjának zászlaja alá, akit azért hagyott el sok év házasság után a neje, mert a klitoriszról azt gondolta, hogy egy lepkefajta.

Volt itt szexuális forradalom?
Nem volt itt semmi sem. – válaszolhatnánk. Pedig a szexuális felvilágosító / felsötétítő irodalommal Dunát lehet rekeszteni. A magyar nyelven hozzáférhető, laikusok számára írott anyagok gyakran csak egy-egy részterületet tárgyalnak: például a szexuális nevelést, vagy az erotikus viselkedést. További probléma, hogy sajnos még a szűkebb szakmai közönségnek szóló könyvek sem mind mentesek a már elavultnak mondató pszichológiai nézetektől, fiziológiai tévhitektől, a társadalmi-kulturális közeg hatására tudattalanul működő moralizáló attitűdtől.

2006-ban hiánypótló munkaként jelent meg a Szexualitás  címet viselő kötet a magyar könyvpiacon. Akik ismerik az Atlasz (korábban SH-Atlasz) sorozat előző kiadványait, azok nem csalódnak most sem. Ahogyan például a Világtörténelem vagy a Filozófia kiadványok, úgy a Szexualitás is az adott tudományterület egészéről közvetít nagyon tömör, átfogó, minden fontos részre kiterjedő, szemléletes tudásanyagot.

Így tárgyalja az emberi testet, az elsődleges és másodlagos nemi jegyek bemutatásával, a szexuális reagálást, a fogamzás–fogamzásgátlás–szülés témakörét, a nemi betegségeket, funkciózavarokat, a szexuális fejlődést, a nemi hovatartozást és a férfi, illetve női szerepek társadalmi meghatározottságát. Az érdeklődők bepillanthatnak a szexológia kialakulásába, és megismerhetik ennek a tudományágnak a főbb képviselőit is.

Az Atlasz kiadványok sajátossága a jól szerkesztettség. A részletes tartalomjegyzék, tárgymutató, névmutató segítségével gyakorlatilag szinte semmilyen előzetes tudással nem rendelkezve is könnyedén megtalálhatjuk a kötetben azt a szócikket, amelyről többet szeretnénk megtudni. E kötetek sajátossága az is, hogy míg a jobb oldal tömör, de laikusok számára jól olvasható szöveget tartalmaz, a baloldalon ábrák és képek találhatók, amelyek jelentősen segítik a megértést, sőt a megjegyzést is.

A Szexualitás kötetben ennek a szerkesztési módnak talán még nagyobb szerepe van, mint a többi Atlasz kiadványban. A külső és belső nemi szervek keresztmetszeti képe, a különböző korú magzatok elhelyezkedése a méhben vagy az egyes nemi betegségek tünetei jól áttekinthetők az ábrák által. Az óvszer helyes használatának lépésenkénti bemutatása, az orális, anális, manuális szeretkezés, az önkielégítés vagy az azonos neműek szexuális érintkezésének ábrázolása valóban álszemérmeskedés nélkül tárja az olvasó elé azt a minimális ismeretanyagot, amelyet egy szexuálisan művelt felnőtt embernek tudnia kell, s amelyre ismeretterjesztő munkák híján talán ismerősök viccelődései, pornográf termékek vagy a saját kudarcai során tett szert.

Bruno képe a Pixabay -en.

A könyv jelentősége nemcsak abban áll, hogy sok ismeretet közvetít, és átfogó módon közelíti meg a szexualitást, hanem abban is, hogy szerzője felismerte, nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a normális és nem normális közé nem húzható éles határ, és a biológiai adottságokon túl az adott kultúra és társadalom az, amely döntően meghatározza, hogy egy adott közösségben mi számít normális szexuális viselkedésnek. Így a szerző igen csínján bánik a „deviancia” fogalommal, és „szexuális kisebbségek” néven, morális megítélés és beteggé nyilvánítás nélkül tárgyal olyan – a 20. századi nyugati, heteroszexuális, átlagos szexuális viselkedéstől eltérő – csoportokat, mint a homoszexuálisok, transzvesztiták, szadomazoisták stb.

Ugyanakkor mielőtt bárki a kulturrelativizmus vádjával illetné Haeberle-t, meg kell említeni, hogy a szerző a tudományos megközelítésére jellemző semlegesség mellett, ill. ellenére kiáll azért, hogy egyetlen vallás és társadalmi berendezkedés sem jogosíthatja fel tagjait arra, hogy más tagokat megcsonkítsanak, és emberi szabadságukban korlátozzák őket.

A szexualitás „régi szerelem” az emberiség történetében – mióta emberek élnek a Földön, élénken érdeklődnek saját nemiségük iránt. Ez némely társadalmakban kifejezettebben nyilvánul meg (pl. ókori görög kultúra), máshol leplezettebb módon van jelen (nem véletlen, hogy Freud idejében annyi hisztériás nőt kellett kezelni). Haeberle arra hívja fel a figyelmet, hogy baj van annak a társadalomnak a szexualitásról vallott felfogásával, amelyben sok embert kell szexuális zavarok miatt kezelni. Úgy tűnik, nálunk még van mit tenni.

Bimbó Melinda, pszichológus

A cikk megjelent a Fehér Hangok egészségnevelő kiadvány 2007. 2., februári számában.