„Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.”

(József Attila)

Érezte már magát lehangoltnak, örömtelennek, az életét pedig üresnek és céltalannak? Depressziós volt ekkor? Egyáltalán nem biztos. A lélektan fogalmai közül talán depresszió az, ami a leginkább átszivárgott köznyelvbe. Gyakran használják a lehangoltság, nyomott hangulat szinonimájaként. Mi különbözteti meg a rosszkedvet a klinikai értelemben vett depressziótól? A depresszió a hangulati élet kóros mértékű, negatív irányú változását jelenti. Ez az elnevezés valójában egy betegségcsoportot fed. Alább a depressziónak azt a fajtáját szeretném bemutatni, amire a szakirodalom az unipoláris depresszió kifejezést használja. Amennyiben a mániás vagy bipoláris depresszióról szeretne többet megtudni, ezt az oldalt ajánlom figyelmébe.

A depresszió tünetei

A depresszió olyan tünetegyüttest takar, amelynek sok eleme lehet ismerős számunkra. Egy depressziós epizód esetében azonban a tünetek tartósan fennállnak, és olyan szélsőséges módon vannak jelen a betegek életében, hogy megnehezítik vagy éppen ellehetetlenítik a korábbi életvitel fenntartását. Például a munkában való helytállást, fontos emberi kapcsolatokban való részvételt.

Kognitív tünetek

A depresszióban szenvedő betegek hajlamosak felnagyítani a negatív események jelentőségét, a dolgok jó oldala pedig mintha el sem jutna hozzájuk. Negatív módon gondolkodnak önmagukról, az élményeikről és a jövőjükről. Önmagukat csökkent értékűnek, alacsonyabb rendűnek látják. Az eseményekben a negatív jegyeket emelik ki, vagy úgy adnak a történéseknek jelentést, hogy önkényesen sokkal „sötétebbre festik a helyzetet”, mint amilyen az valójában. Ezzel összhangban a memóriájukban gyakran azok az emlékek hozzáférhetők, amik alátámasztják kudarcaikat, sikertelenségüket, elutasítottságukat. Jellemző rájuk a bűntudattal terhelt hosszas és terméketlen tépelődés, a rumináció, és a gyakran ennek nyomán fellépő döntésképtelenség.  Minden jövőbeli esemény kapcsán azonnal a legrosszabb verzió fut át a fejükön. Szinte a semmiből előkerülő, ú.n. negatív automatikus gondolatok „gondoskodnak” ennek a logikai hibáktól nyüzsgő kognitív stílusnak a fenntartásáról. Pl. „Nekem úgysem sikerül semmi.” Ez a gondolkodásmód a depresszió érzelmi és viselkedéses tüneteivel összekapcsolódva egy olyan ördögi kört alakíthat ki, ami súlyos esetben a depressziós betegek egy részét az öngyilkosságig sodorhatja.

Érzelmi tünetek

A depresszióban szenvedő emberek gyakran számolnak be reménytelenségérzésről, ürességérzésről, bánatról, elutasítottságról. Gyakran bűntudatuk van amiatt, hogy nem tudnak úgy szeretteik felé fordulni, ahogyan azok megérdemelnék. Sokan különösen a gyermekeikkel kapcsolatban élnek át ilyen mardosó lelkiismeret furdalást, magukat „rossz anyának”, „rossz apának” megélve.

Motivációs és viselkedéses tünetek

Nagyon jellegzetes, hogy a depresszióban szenvedő emberek elveszítik az érdeklődésüket olyan dolgok iránt, amiket korábban szívesen végeztek. Nehezükre esik reggel elindulni dolgozni, nem találnak örömöt a munkájukban, az ismerősökkel, barátokkal való kapcsolattartásban. Sokszor a hozzájuk közelálló családtagok is azt élik meg, mintha egy fal választaná el őket a szerettüktől, nehéz velük kontaktusba kerülni. Ez gyakran azzal is társul, hogy a depressziós betegek szexuális aktivitása visszaesik. A depresszióban szenvedők egy részét meglassultság jellemzi. „Fáziskéséssel” reagálnak környezetük ingereire. Vannak, akik meglassultan, összegörnyedten járnak, nehezen vesznek fel szemkontaktust azzal, akivel beszélnek, arcuk kifejezéstelen. A tartósan indítékszegény állapot összeszűkíti a  életteret, súlyos esetekben a beteg – felnőtt szerepeit hátrahagyva – fel sem kel az ágyából.

Testi tünetek

Nagyon jellegzetes az evési, ill. alvási szokások megváltozása. Sok depressziós beteg tapasztal magán étvágytalanságot, ennek nyomában gyakran nagymértékű fogyás is jár. Atipikus depresszióban pedig éppen ellenkezőleg: állandó evés figyelmeztet arra, hogy valami nincs rendben. A depressziós betegek általában kevesebbet  és felszínesebben alszanak, mint az egészséges emberek. A betegek gyakran arról számolnak be, hogy még ha el is tudnak aludni, pár órával később felébrednek, és csak forognak az ágyban, nem jön álom a szemükre. Szintén tipikus a nagyon korai ébredés, és az, hogy ennek ellenére „nehezen indul a nap”. Az atípusos depresszióban szenvedő emberek pedig rengeteget alszanak. Itt a testi tünetek kapcsán fontos megemlíteni a fáradékonyságot, gyengeségérzést. Vannak, akiknél emésztőszervi panaszok vagy különböző fájdalmak (pl. fejfás, derékfájás) egészítik ki a tüneti képet.

Engin Akyurt képe a Pixabay -en.

A depresszió lehetséges okai

A klinikusok régen megfigyelték, hogy a depressziós megbetegedések nagyon gyakran stresszes életesemények után alakulnak ki. Megkülönböztettek reaktív (exogén) és endogén depressziót. Ez utóbbi kifejezést a depressziónak arra a formájára használták, amelyben elsősorban a biológiai tényezőknek tulajdonították a betegség kialakulását. A tudomány mai állása szerint mind külső, mind belső tényezők hozzájárulnak a depresszió kialakulásához. Genetikai kutatások igazolták, hogy bizonyos mértékig örökölhetünk depresszióra való hajlamot. Ez a biológiai sérülékenység azonban korántsem jelenti azt, hogy betegek is leszünk.

Sok kutatás foglalkozott azzal, hogy milyen pszichoszociális tényezők növelik még meg a depresszió kialakulásának valószínűségét. Ilyen például, ha van pszichiátriai beteg a családban, ha a szülők (szeretett fontos személyek) korán elhunynak, ha a személynek gyermekként bántalmazó, elhanyagoló nevelői légkör jut. A megterhelő élethelyzetek, a veszteségek megélése is növelheti a depresszió kialakulásának kockázatát.

Nagyon izgalmas, hogy a stresszkeltő helyzetek nem feltétlenül önmagukban vezetnek depresszióhoz, hanem gyakran szerepet játszik egy közbülső láncszem is. Mégpedig az, hogy hogyan adnak jelentést a stresszkeltő helyzeteknek azok az emberek, akik megélik ezeket. Például azok számára, akiknek önbecsülésében a teljesítmény nagy szerepet tölt be, a munkahely elvesztése jóval nagyobb stresszor, mint másnak.

A depresszió diagnosztizálása és kezelése

Minden mentális zavar kezelésére, így a depresszió gyógyítására is igaz, hogy az első lépés a megfelelő kivizsgálás. Pszichiáter szakorvos vagy klinikai szakpszichológus feladata felmérni a tünetek súlyosságát, kiterjedtségét, a tüneti kép mögött valószínűsíthető okokat. Több olyan pszichés probléma is van, amelynek megjelenése nagyon hasonlít a depresszióra. Így a kivizsgálás során meg kell állapítani, hogy a páciens depressziós-e vagy valami más betegsége van. Ha hangulatzavarban szenved, akkor azon belül a depresszió melyik fajtájában. Az így kapott diagnózis szabja meg a kezelés fajtáját, menetét.

A depresszió általában pszichoterápiával, gyógyszerrel, vagy a kettő együttesével, ú.n. kombinált kezeléssel jól gyógyítható. A depresszió súlyosságának mértéke szabja meg, hogy a kezelés ambulánsan megoldható-e, vagy be kell feküdni kórházba. Mivel a kezeletlen depresszió szövődményekhez vezethet (pl. alkoholizmus, nyakló nélküli gyógyszerhasználat, öngyilkosság), nagyon fontos, hogy a depresszió tüneteit magunkon vagy hozzátartozóinkon tapasztalva merjünk segítséget kérni.
Bimbó Melinda, klinikai szakpszichológus

A fenti összefoglaló az alábbi kötetek felhasználásával készült:

Comer, R. J.: A lélek betegségei. Pszichopatológia. Osiris kiadó, Budapest 2003
Gabbard, G. O.: A pszichodinamikus pszichiátria tankönyve. Lélekben Otthon Kiadó 2008
Perczel, D. – Mórotz K.: Kognitív viselkedésterápia. Medicina Könyvkiadó Zrt. 2010