Az érett párválasztást a kamaszkori társkereséstől legfőképpen az különbözteti meg, hogy egy fiatal felnőtt ember jó esetben túljutott az identitáskrízisen. Többé-kevésbé koherens képe van arról, ki is ő, milyen, mit akar a világban, milyen erősségei és gyengeségei vannak. Ennek a tudásnak a birtokában tud olyan társat választani, akivel remélhetőleg elég harmonikus és teherbíró lesz a kapcsolatuk ahhoz, hogy tervezni tudjanak egymással.

A társkeresés nem pizza rendelés

Vannak olyan pizzériák, ahol a kiválasztott pizzához még a lap alján be lehet ikszelni, hogy milyen extra feltéteket kérünk, és mi ne legyen rajta. Ehhez hasonlóan az internetes társkereső oldalakon is megadhatjuk, milyen „paraméterekkel” rendelkezzen a jelölt. Az jó, ha tisztában vagyunk azzal, hogy mit szeretnénk, mi az, amihez tudunk igazodni, azonban alapvetően nem lehet ilyen módon gondolkodni emberi kapcsolatokról. Ez egy zsákutca. A másik ember nem egy tulajdonságlista, amit végigpipálhatjuk, mi kell belőle és mi nem.

Mire jó az internet és mire nem?

Saját magunk becsapására kitűnő eszköz. Akár évekig is fenntarthatjuk azt az illúziót, hogy „keresünk”, miközben lelkünk egy másik része mindent megtesz azért, nehogy találjunk is valakit, mert akkor kénytelenek lennénk szembenézni azzal a kérdéssel: tudunk-e mit kezdeni a másikkal. Arra is remek lehetőség, hogy „sorstársakat” találjunk, akikkel se vége, se hossza chat-elésbe kezdhetünk anélkül, hogy sikerülne magunkat és a „partnert” kirobbantani a monitor elől.

Végül az internet jó lehetőség olyan társkeresésre, amelynek párválasztás is van a végén. Érdemes az online társkereső oldalakra úgy tekinteni, mint olyan eszközökre, amelyek viszonylag gyorsan el tudnak juttatni bennünket és az arra érdemesnek tartott jelöltet/ jelölteket egy személyes találkozásig.

 

A TELJES CIKKEM AZ ALÁBBI WEBOLDALON OLVASHATÓ: Mentálhigiénés Csoport

Bimbó Melinda, klinikai szakpszichológus