Boldogság, izgalom és lelki egészség harmincon innen és túl
Családi nyaralás: pihenés vagy időzített bomba?
Az utóbbi években pszichoterápiás rendelőkben rendszeresen jelennek meg olyan kliensek, akik külföldön vállalnak munkát. Nagyon vegyesek a velük való tapasztalatok. A hosszabb külföldi tartózkodás nagyfokú lelki igénybevételt jelent. Ez sérülékenyebbé is teheti a személyeket a pszichés problémákkal szemben, ugyanakkor a személyiség gazdagodását is magával hozhatja. Alább néhány olyan jellegzetességet szeretnék az Olvasó elé tárni, amely az ideiglenesen külföldön tartózkodó kliensek kezelésekor bukkant fel.
Felfedezni a világot és benne saját magunkat
Főleg fiatal felnőtteknél figyelhető meg, milyen jótékony hatása lehet néhány év külföldi munkavállalásnak. Amellett, hogy elsajátítanak egy idegen nyelvet, és beilleszkednek egy másik kultúrába, sok mindent megtudnak saját magukról is. Sokkal érettebb módon választ pályát és társat is az, aki megtapasztalta azt, mire jut önerőből, hogyan tudja a lehetőségeket használni, a korlátokat elfogadni.
Vágyak, illúziók, lehetőségek
Időnként mindannyian késztetést érzünk arra, hogy egy feszült helyzetre úgy reagáljunk, hogy jó hangosan becsapjuk magunk mögött az ajtót. E fantázia azt a vágyat hordja magában, mintha a kilépéssel megoldanánk bármit is, mintha benn hagyhatnánk a szobában a bennünk dolgozó feszültséget. Vannak olyan személyek, akik ezt nemcsak gondolatban teszik meg, hanem rendszeresen a cselekvés szintjén is. Akár kilométerekben is számolható az az illúzió, hogy minél messzebbre megy a személy a saját magával, ill. a családjával kapcsolatos gondoktól, annál inkább maga mögött tudja azt hagyni. Pszichológusként úgy tűnik, nem őket igazolja az élet. Rengeteg, tartós érzelmi elhanyagolásban felnövekedett fiatal költözik külföldre és bonyolódik ott nagyon kusza kapcsolatokba. Gyakran több ezer kilométerre innen egy másik magyarral találja magát olyan kemény játszmák kellős közepén, amely a szülői házból nagyon is ismerős. Tiszteletet ébreszt az az elszánt küzdelem, amivel kitörnek az otthoni kilátástalanságból. Az ügyesebbek anyagi biztonságot, jól választott szakmát köszönhetnek maguknak, gyakran sok olyan belső értéket és viselkedésmintát tesznek magukévá, amelyet idegen emberekkel létesített kapcsolatokból tesznek hozzá családi örökségükhöz. Az intim kapcsolatokban jelen lévő sebezhetőségük viszont gyakran látványos életvezetési problémákhoz, nagy amplitúdójú érzelmi hullámzásokhoz vezet. Ezek kezelése hosszadalmas és magas szintű szakértelmet kívánó folyamat.
Külföldi munkavállalás, mint az anyagi talpon maradás egyetlen útja
Sokakat nem a kíváncsiság hajt, nem is az önmaguk előli menekülés, hanem a hazai bérek és az eladósodottság szülte kényszer. Fiatal párok tömegei csak úgy tudnak önálló egzisztenciát teremteni, hogy a lakásukhoz, vállalkozásukhoz szükséges tőkét külföldön keresik meg. Sok szép példa van arra, mennyire megedz, összecsiszol párokat az együttes kinti tartózkodás. Sokat elmond egy kapcsolat későbbi teherbíró képességéről, ha a felek nehéz feltételek között képesek egymásnak támaszai lenni. Ott, ahol már gyerekek is vannak, sok kényszerű döntés és kemény „logisztika” elé néz a pár. Vannak, akik családostól költöznek ki, ilyenkor gyakran nehézséget jelent a kicsik napközbeni felügyelete vagy éppen az ellátórendszereknek a nálunk megszokottól való különbözősége. Ahol a férj van csak külföldön, ott az asszonyok gyakran, mint az elvált nők egy személyben viszik a háztartást, felügyelik a gyerekeket, tanulnak velük és dolgoznak. Itt bizony elkél a nagymamák segítsége. Érdemes figyelmet fordítani arra, hogy a nagy fizikai távolságban élő felek hogyan tudnak olyan sűrűségű és minőségű kapcsolatot tartani egymással, hogy az biztonságos háttérként szolgáljon mindkettejüknek a hétköznapok során.
Hová érdemes fordulni lelki segítségért?
Gyakran tapasztalható, hogy magyar szakrendeléseken jelennek meg pár napig itthon tartózkodó, külföldön dolgozó magyarok. Sokszor a csodavárás munkál e segítségkérések mögött, mivel a tünetek feltérképezésén és – ha szükséges – gyógyszerfelíráson túl ez az idő másra nem nagyon alkalmas. Ahol várólista van, ott ezek az emberek egyszerűen be sem kerülnek az ellátásba. A helyzet a szakemberek szemszögéből sem rózsás. Előfordul, hogy a nagy nehezen egyeztetett időpontra a kliensek más programot pl. rokonlátogatást szerveznek, és még az órát is elfelejtik lemondani. Egy másik sűrűn előforduló jelenség, hogy egy-egy segítséget kérő azt várja, hogy amíg itthon van, 3-4 ülésben „oldja meg valaki” az ő évek óta fennálló problémáit.
Érdemes tisztában lenni azzal, hogy a pszichoterápiás munka egy folyamat. Mindkét részről, tehát a klienstől is rendszeres erőbefektetést, aktív munkát és felelősségvállalást kíván meg. Aki ehhez érez kedvet, annak szerencsésebb kinn, helyben keresni pszichoterápiás segítséget. Van, ahol magyar anyanyelvű szakemberek is elérhetők. Az adott ország nyelvét jól beszélők számára érdemes feltérképezni a munkaadó ország társadalombiztosítása kínálta lehetőségeket, ezek gyakran sokkal kedvezőbbek a magyar viszonyoknál.
Egyre elterjedtebb a skype-on történő tanácsadás, pszichoterápia. Viszonylag könnyű találni olyan szakembert, aki Magyarországról az internet segítségével, banki átutalás fejében rendszeresen elérhető.
Olyan esetekben, amelyekben valaki egyszerűen csak beszélni szeretne egy másik emberrel, vagy indokolt volna ugyan szaksegítség, de gyakorlatilag nem elérhető pénz, nyelvtudás, betegbiztosítás híján, akkor a telefonos lelkisegélyszolgálatok tudnak átmeneti segítséget nyújtani.
Bimbó Melinda, klinikai szakpszichológus
A cikk eredetileg a mentálhigiénés csoport számára készült, és ezen a honlapon elérhető: Mentálhigiénés Csoport