A nyár a legtöbb ember számára a pihenés, a kikapcsolódás, az utazás ideje. Ilyenkor gyakran születnek kalandok, szerelmek, amelyek jó esetben mindkét fél megelégedésére szolgálnak. Szinte tipikus történet azonban, hogy ami az egyiknek romantikus nyári emlék, az a másik életében folytatásért kiált, és csalódást okoz. Az operák királyaként emlegetett Don Giovanni egyik leghíresebb jelenete Leporello és Donna Elvira kettőse, amelyben a hölgy Don Giovanni katalógusát látva kénytelen szembesülni azzal, hogy amire ő az életét tette fel, az a másik oldalról „skalpgyűjtés” volt csupán.

A világirodalom legnagyobb csábítója, Giacomo Casanova mint a dux-i Waldstein gróf könyvtárosa élete utolsó időszakában a vidéki magányt azzal ütötte el, hogy korábbi feljegyzéseiből megírta 3675 oldalas önéletírását, mely az Atlantisz Könyvkiadó jóvoltából Szerb Antal kitűnő fordításában magyarul is olvasható. Visszaemlékezéseiből egy szélhámos, kalandor, kaméleon módjára változni tudó, tehetséges, kifinomult, a társasági életben járatos férfi életébe nyerünk bepillantást. Casanova szegény sorsú fiatal fiúból a szemünk előtt válik férfivá.

Írásos bizonyítékok maradtak fenn arra vonatkozóan, hogy Casanova találkozott Mozarttal, és részt vett a Don Giovanni librettójának megírásában, látogatta a próbákat, sőt ott volt az opera bemutatóján is. Míg a színpadon Don Giovanni testté és hanggá lesz, addig Casanova emlékirataiban a csábító alakja belülről érthető meg, feltárulkozik előttünk. Amikor hódít, valóban szerelmes. Abban a pillanatban, abban az egy órában, abban a hónapban szerelme tárgya, a kiszemelt nő körül forog az élet. A meghódítás vagy az újabb találka biztosítása köré szerveződik minden más kapcsolat és elfoglaltság. A kölcsönkérések, a pártfogók igénybe vétele, a veszélyek vállalása, a gondolások, szolgák, szobát kiadó asszonyok felhajtása stb.

Casanova őszintén és mélyen szeret. Csak rövid ideig. Természete szerint a szerelemhez hűséges a sírig, nem az adott nőhöz. A szerelem pedig törékeny és tünékeny állapot. Amellett, hogy Casanova csábít és áldozatot kér, amelyet a nők önként és dalolva hoznak meg érte, a kalandor maga is beleveszik a szerelem és a vágyak örvénylésébe. Akárcsak a magyar szerelmi líra legnagyobb alakjának, Balassi Bálintnak, Casanovának is gyakran kell távoznia egy-egy szerelem kavarta bonyodalom miatt. Sokszor azonban egy-egy kínos helyzetet jó diplomata módjára zokszó nélkül kénytelen elviselni. Így például le kell nyelnie, amikor a nőt, akit feleségül akart venni, C. C. kisasszonyt elcsábítja Franciaország velencei nagykövete. Ő maga ugyan már megcsalta kedvesét annak zárdabéli barátnőjével, a szépséges mater M. M.-mel, és ezt mind kedvese, mind M. M. szeretője, a nagykövet féltékenység nélkül vette tudomásul. Amikor azonban egy négyesben elköltött vacsorára kerül sor, Casanova döbbenten veszi tudomásul, hogy itt már nem ő áll a két kedves nő életének középpontjában, hanem még egy csábítástörténet vette kezdetét, amelyből őt kihagyták, és ebben a helyzetben bármit lép, csak fajankó lehet.

A görög rabszolganővel való kalandjáról szóló történet a fiatal férfiak beteljesületlen vágyakozásával ismerteti meg az olvasót. Az ifjúság találékonysága és elkeseredett küzdelme köszön vissza a lapokról. Casanova Mariucciával való találkozása a pénzen vett szerelem kíméletlen realitását mutatja meg. Mariuccia egy 18-19 éves nagyon szegény és gyönyörű lány, aki nem mehet hozzá vőlegényéhez, mert mindkettejüknek felkopna az álla. A lány a szüzességének elvesztése fejében gyakorlatilag 200 tallérért megvásárolja, hogy hátralévő életében azzal az egy férfivel lehessen együtt, akit igazán szeret. Reálisan felméri lehetőségeit, így mond igent Casanovának. A testét adja, a lelkét nem. Casanova amilyen szerelmes vak bolond módjára hiszi a nők ártatlanságát, olyan kíméletlen éles szemmel látja és láttatja kora társadalmi viszonyait. Úgy csábít, hogy közben pontosan tudja, félig gyerek lányokat pusztulásba dönt, családok társadalmi megbecsültségét lehetetleníti el. A társadalmi konvenciók betartása és az úriemberség látszatának fenntartása a szerelmi sikerek egyik kulcsa a történetekben. E tekintetben úgy tűnik, akármilyen modern is a 21. század, nem sok minden változott Casanova 18. századi Velencéje óta. A nők ma is igyekeznek felhívni a férfiak figyelmét arra, hogy ők „még sosem”, vagy „úgy még nem”, vagy „ilyen még senkivel nem volt”, vagy „ilyen gyorsan nem lehet”. Míg a férfiak szívesen keltik annak látszatát, hogy „mást sosem” és „a sírig”. Az égető vágy heve nem akadályozza meg a feleket abban, hogy előadjanak egy kis színdarabot, melyben biztosítják egymást arról, tisztában vannak azzal, hogyan „kell” a társadalom által elvárt módon férfinak és nőnek lenni, és hogyan kell ezeket az íratlan szabályokat más íratlan szabályok szerint átlépni. Jaj annak, aki nem tudja, hová szabad lépni az ingoványon!

Az a mód, ahogyan Casanova megélte hódításait, hasonlít a szintén velencei Vivaldi zenei termékenységéhez. Ha csak a versenyműveket tekintjük, Vivaldi elképesztő mennyiségű darabot komponált, ugyanakkor rendkívüli változatosságot mutató munkáin soha egy pillanatra sem érezzük a kiégés, az unottság, a fásultság egyetlen jelét sem. Casanova írásában hasonlóképp mutatkozik meg a csábító férfi: sok nőt szeret, és minden nőben mást talál szépnek. Érett férfiként is naiv rácsodálkozással tekint göndörödő hajtincsekre, egy apácaruhából kilógó alkarra, egy valószerűtlenül fehér homlokra. Szereti a nőket, udvarol nekik, sokat játszik velük, és mindenekelőtt hisz nekik. A Bettinák, Krisztinák, M. M. apácák, Adélok, C. C. grófnők ma is ettől válnak adakozóvá.

Bimbó Melinda, pszichológus

A cikk megjelent a Fehér Hangok egészségnevelő kiadvány 2007. 7-8., július-augusztusi számában.