Kedves Melinda!

Nagyon szeretem az oldalát és örülök, hogy láthatom a kiírásait, melyek sokat segítenek nekem.
A kedvesemen a burn out szindróma tüneteit véltem felfedezni, mert pont erről a betegségről olvastam cikket. Hosszú lenne leírni ide mióta kezdődött nála az egész, és nem is fárasztanám ezzel. Én csak tudni szeretném, hogy én mint a kedvese – bár mostanában engem is eltaszít magától – hogyan segíthetek rajta. Kértem többször, menjünk el orvoshoz, de hallani sem akar róla, nagyon makacs, mint általában a férfiak… csak ő kétszer annyira.
Kérem, adjon tanácsot.
Köszönettel:
A. A.

Kedves A. A.!

Lehet, hogy azt érdemes kibogozni, hogy az “eltaszítás” oka valóban nem az Önök kapcsolatában gyökerezik, hanem a kedvese munkahelyi életéből fakadó kimerülés. Ha ez utóbbiról van szó, azt gondolom, az alábbiakkal tud a társának segíteni.

• A kiégéssel szemben nagy fegyver, ha a társát érzelmileg támogató, elfogadó légkör veszi otthon körül. Ha párja megélheti, hogy bármi is van, Ön mellette áll, szereti, támogatja őt.

• Az volna szerencsés, ha párja a munkahelyéről hozott feszültséget ki tudná adni magából. Pl. beszélgetések során. Érdemes őt arra biztatni, mondja el, mi történt, mi foglalkoztatja, mi bosszantotta fel munkával/ munkatársakkal, stb. kapcsolatban.
  Érdemes kérdezni őt erről, ha pedig elutasító, akkor Ön kénytelen akkor csatlakozni hozzá, amikor magától kezd mondani valamit. Ha valamiért ez sem megy, nagy szolgálatot tehetnek olyan barátok, akikkel viszont beszél a munkahelyi dolgairól.

• Az is sok segítséget jelenthet, ha a szabadidős tevékenységek ellensúlyozni tudják az a megterhelést, ami a párját a munka kapcsán éri. Pl. ha bent ül egy irodában, menjenek is a szabadba, mozogjanak; ha szaladgálós, szervezős munkája van, akkor valami megnyugtató, pihentető kikapcsolódást találjanak ki, stb. A párja valószínűleg meg is tudja mondani, mi esne jól neki, érdemes ebben rá hagyatkozni. A passzív, tévé elé hulláson, internetezésen kívül minden jól jöhet – a lényeg, hogy a szabadidős tevékenység ha csak egy pár órára is, de kisöprűzze a párja agyából a munkahelyi gondokat, pihentessen, feltöltsön.

Ahhoz, hogy a társa minél kevésbé legyen veszélyeztetett helyzetben, még jó volna, ha lehetne pár dolgon változtatni, ehhez viszont az ő munkahelyén is kell fogadókészség. Ha van rá mód, érdemes úgy szervezni a munkát, hogy egyértelmű legyen, mit várnak el tőle, kapjon világos visszajelzéseket, az volna szerencsés, ha valamilyen szintű autonómiát élvezne saját munkakörében, fontos, hogy jó munkatársi kapcsolatai legyenek, stb. Nyilván, ezek a dolgok a munkáltató szervezettől függenek elsősorban.

Sajnos láttam több olyan esetet is, amikor valaki nagyon sokat fogyott a munkahelyi stressz hatására, vagy olyat, aki olyan “alvajáró zombiként” közlekedett otthon, hogy a saját gyerekei alig ismertek rá. Szóval azt akarom ezzel mondani, hogy van az a pont, amikor le kell ülni, és átgondolni, hogy egy olyan munkahelyre, ahol nem várható változás, mindenképp muszáj-e jövő héttől bemenni, vagy meg tudnak-e élni ideiglenesen egy keresetből.

Általánosságban ezeket tudom mondani a kérdésére. Nyilván minden eset egyedi. Nagy szerep juthat olyan tényezőknek, amelyekre a levélben nem tért ki. Pl. az ágazat, amiben a párja dolgozik, vagy az ő személyisége. A maximalista, teljesítményorientált emberek sebezhetőbbek burn out tekintetében, stb.

Még egy fontos dolog: említette az orvost. Ha szakember segítségét kérik, azt fontos tudni, hogy önmagában a gyógyszeres kezelés nem fogja megoldani ezt a problémát. A gyógyszerek elfedhetik, csökkenthetik a tünetet. Itt viszont a tünetek nagyon fontos jelzésként szolgálnak: ha ez valóban burn out szindróma, akkor a tünetek azt mutatják, hogy a párjának a munka/ hivatás terén valamit nagyon sürgősen változtatnia kell. Itt a helyzetet kell megoldani (az okot megszüntetni), nem önmagában a tünetet csökkenteni.

Remélem, hogy a társa megnyílik Önnek, sok sikert kívánok!
Üdvözlettel,
Bimbó Melinda