Csíksomlyói zarándoklat

Cserhátine EditA csíksomlyói búcsúban egyszerre érezheti magát otthon anyaországi és határon túli magyar, katolikus, református vagy evangélikus. Cserhátiné Kovács Edit zarándokot kérdeztük élményeiről.

– Mi indította Önt arra, hogy 800 kilométert tegyen meg gyalog Egerszalóktól Csíksomlyóig?

– Gyermekkoromban egy csillebérci úttörőtáborban hallottam Kőrösi Csoma Sándorról, aki nagy hatással volt rám. Megfogott, hogy a saját erejéből, a saját lábán ilyen messzire jutott. Akkor arról álmodoztam, hogy egyszer majd én is elmegyek valahova nagyon messzire a magyarságért. Később ezt gyermeki naivitásnak találtam, de mindig kíváncsi voltam, mennyit bír el az ember. A fiam minden évben ment busszal vagy vonattal Csíksomlyóra, hívott engem is, amire azt válaszoltam: „Jó, majd ha gyalog lehet menni.”

Nem véletlenül tanultam meg nyugdíjasként az internetet kezelni, rögtön utána is néztem, milyen lehetőségek vannak, így két évvel ezelőtt nagy érdeklődéssel olvastam Bencsik János akkor szerveződő Mária-útjáról. Végül idén Egerszalókon csatlakoztam ahhoz a zarándokcsoporthoz, amely Budapestről indulva 40 napon keresztül 15-36 kilométeres napi távot megtéve ért el Csíksomlyóra.

– Melyek voltak a legmeghatározóbb élményei az úton?

– Az útvonal egy részét azok a területek képezték, amelyeket jól ismerek, ugyanakkor olyan fogadtatásban volt részünk, amilyet nem is gondoltunk volna. Szomolyán például két lány várt bennünket sóval és kenyérrel a falu határában, a kilátóban egy férfi állt zászlóval, mikor tőle elköszöntünk, megszólalt a harang, kihozták a templomból a zászlókat. Az istentiszteletre a polgármester is eljött, utána állófogadást rendeztek a tiszteletünkre, ahol 50 tál sütemény várt bennünket, mert a nénik, akik eljöttek, mind hoztak valamit. Itt és számos más helyen a falu széléig vagy a közigazgatási határáig kísértek bennünket, hozták a holminkat. Ugyanitt, Szomolyán az erdőbe vezető úton két néni várt bennünket hűtőben tartott csipkebogyó-teával, mivel az egyikük még emlékezett, hogy tavaly ezen a napon jártak erre a zarándokok. Máshol a görög katolikus pap énekkel kísért át bennünket a szomszéd faluba, ahol átadott a római katolikus papnak. Egy faluban, ahol pap sem volt, a nénik hazajöttek a mezőről, hogy uzsonnát készítsenek nekünk, és mikor egy kicsit megpihentünk a templomkertben, kihozták a padokról a szivacsokat és a templom falvédőit, hogy arra feküdjünk rá, nehogy megfázzunk. Számomra a legmeghatóbb élmények mindig a kis helyeken történtek, ahol volt, hogy csak néhány néni jött el, de ők szívvel-lélekkel fogadtak bennünket.

– Vajon változik-e az embernek Istenhez, önmagához és a többi emberhez való viszonya a zarándoklat hatására?

– Én korábban is figyeltem a körülöttem lévőkre, azon az úton jártam, ahol eddig is, de nem hittem volna, hogy ennyi szeretet lapul az emberekben. Fizikailag fel lehet készülni az útra, de lelkileg nem. Az út megerősített abban a hitemben, hogy amit el akarok érni, azt el is tudom. De azt is érzem, hogy ez kegy. Valóban igaz az, hogy aki a Mária-úton elindult, annak nincs többé problémája. A zarándoklat során mindig minden problémánk megoldódott. Úgy érzem, az emberek sok gondjukat, panaszukat elfelejtenék, ha egyszer végigmennének az úton.

Bimbó Melinda

A cikk megjelent a Fehér Hangok egészségnevelő kiadvány 2009. 7-8., július-augusztusi számában.